Család

Valóra vált álom: repülőn kérte meg kezét a szerelme

Diána kislánykori álma volt, hogy majdani udvarlója repülőgépen kéri meg a kezét óriási felirat kíséretében. Álma valóra vált, párja a napokban kérte meg a kezét. Romantikus, megkönnyezős történet következik.

Diána és párja Vendel a vonaton ismerték meg egymást 15 éve. A lány a kollégiumból utazott haza Ikrénybe, Vendel a katonaságtól kapott kimenőt. Csak tíz percig tartott Győrből az út, a kémia pedig azonnal működött közöttül, telefonszámot is cseréltek. Aztán mégis úgy alakult, hogy hosszú ideig nem találkoztak, de nem is felejtették el a másikat.

Vendel egy év múlva telefonált a lánynak – mire várt eddig? – és vörös rózsával érkezett az első randevúra. Két évig udvarolt Diának, mire összeköltöztek. Boldogságukat a már hétesztendős Bence és a most négyéves Bianka Diána születése csak még inkább erősítette. Az esküvőt ugyanakkor halasztgatták.

Aztán Diána az utóbbi időben egyre gyakrabban mondogatta párjának, jó lenne összeházasodni, hisz mégiscsak minden lány egy szép esküvőre vágyik. És egyébként is egyre jobban értékelik a másikat, amit az esküvővel is szeretnének mutatni egymásnak.

Vendel a lánykérés különleges módját akarta választani. Az is eszébe jutott, hogy a vasúti pályaudvaron a hangosbemondón mondatja be üzenetét, aztán még ennél is romantikusabbat választott. Diána egyszer elmesélte neki kislánykori álmát a fehér repülőről és a földre rajzolt betűkről. És a férfi valóra váltotta álmát: krétaporral a helyi sportpálya füvére festette: “Lennél a feleségem?”

Szombaton egy kisgéppel együtt szálltak fel a szomszédos Pérről. A repülőgép vezetőjét természetesen a férfi beavatta tervébe, tudta, hogy a focipálya fölött kell majd köröznie. Diána kétszer is elolvasta fentről az üzenetet, mire rájött, hogy az neki szól. És persze nem maradhatott el a könnyes igen sem.

A jegyesek pedig még aznap meglepték a rokonokat is Diána névnapi bográcsos partiján egybekelésük bejelentésével. Azt ígérik, jövő szeptemberben a kamionos esküvőjük is különleges lesz… – írja a Kisalföld.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top