Család

Háromgyerekes apa a csok első halálos áldozata

A feleség a harmadik gyerekkel volt várandós, mégsem kapta meg a csok-ot a család. A férje belehalt.

Egy fiatal család azért költözött le Budapestről Bajára, mert az volt az álmuk, hogy családi házban élhessenek. Az asszony ekkor már a harmadik gyermeküket várta. Saját pénzüket némi nagyszülői támogatással egészítették ki, a ház vételárának fennmaradó részét pedig a gyerekek után járó állami támogatásból akarták fedezni. A ház árát készpénzben, ügyvéd előtt adták át az eladónak írja a Sonline, ahogy az elhunyt családapa apósa mesélte a tragikus történetet.

A család közben igényelte a csok-ot, ám elutasították őket, arra hivatkozva, hogy nem bankszámlára utalták át a ház vételárát.

A 30 éves családapa nagyon nehezen viselte a történteket, és nem sokkal később, egy éjszaka álmában szívinfarktust kapott, és meghalt. Harmadik gyermekét már nem láthatta, a baba két hónappal később jött a világra.

A lap által megkérdezett ingatlanszakértő szerint csok vagy más állami támogatás esetén valóban csak a vételár legfeljebb 10 százalékát lehet készpénzben kifizetni, a többit banki átutalással kell intézni, kizárva a csalást. Ennek azonban szerinte szerepelnie kellett volna az adásvételi szerződésen vagy a banknak kellett volna tájékoztatnia erről az ügyfelet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top