Család

Így vándorol ki a magyar

Az iskolai végzettség alapvetően meghatározza, hogyan és hová vándorolnak ki a magyarok.

Elsősorban az iskolázott fiatalok, azon belül a munkaerőpiaci szempontból legfontosabb szakmunkások és a diplomások hagyják el az országot – írja a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének tanulmányára hivatkozva.

A legfeljebb nyolc általánost végzettekhez viszonyítva a szakmunkás végzettségűek és az érettségizettek bő két és félszeres, a diplomások pedig mintegy ötszörös valószínűséggel vándorolnak ki.

Míg a diplomások általában családostul, hosszú távra hagyják el Magyarországot, addig a szakmunkások általában egyedül mennek, rövidebb távra, és az itthon maradt családnak hazaküldik a pénzt.

2014 elején nagyjából 330 ezer magyar állampolgár élt az európai célországokban. 38 százalékuk Németországban, 23 százalékuk az Egyesült Királyságban, 14 százalékuk pedig Ausztriában, ez ugyanis a három fő célország.

Az Egyesült Királyságba főleg nőtlen vagy hajadon fiatalok vándorolnak ki, a szakmunkások, a házasok és az idősebbek viszont szívesebben választják Németországot.

A kivándorlás fő motivációja a külföldi munkavállalás. A kint élő 25–64 évesek 91 százaléka foglalkoztatott, míg ugyanebben a korcsoportban itthon 64 százalék az arány. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top