nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Így él egy kerekesszékes kismama, egy panelház kilencedik emeletén

Márciusban beszélgettünk Krisztával, akkor a várandóssága 24. hetében járt. Sok mindenben bizonytalan volt, de két dolgot majdnem biztosra tudott: a babának is dongalába lesz, ahogy neki, és nem természetes úton fog világra jönni. Egyik sem így lett, és ez maga a csoda.
Szalma Erika
Fotózta:Vadnai Szabolcs
f Ajánlom

Nagyon meglepődtem, amikor Szalai Krisztina a közösségi oldalán június elején megosztotta az örömhírt: megszületett kisfia, Milán, ráadásul természetes úton. Az orvosával végig császármetszésre készültek.

Kriszta nyitott hátgerinccel és dongalábbal született, a bal lábszárát pedig még gyerekkorában amputálták a szövődmények miatt.

“Én már belenyugodtam, hogy a babának sem lesz ép a lába, és abba is, hogy császármetszéssel fog születni” – meséli Kriszta. Az otthonukban, egy kétszobás, békásmegyeri albérletben látogattuk meg a háromtagú kis családot. 

“El akartam kerülni mindenféle kockázatot. Aztán június 8-án éjjel felgyorsultak az események, onnantól kezdve szinte sodródtunk az árral, hagytuk, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell. Este kezdtem vajúdni itthon, aztán reggel bementünk a kórházba, ahol megállapították, hogy már háromujjnyira tágultam – egyébként minden rendben volt, minden úgy zajlott, ahogy kell. Az orvosom nyilván ezen felbátorodva rögtönzött, javasolta, hogy próbáljuk meg a természetes szülést. Igaz, kicsit megijedtem, de nem ellenkeztem, igazából megbíztam benne, hittem, hogy tudja, mit csinál. És a kórházban előkészítették a műtőt, bármikor azonnal betolhattak volna, ha probléma van. Ettől nyugodt voltam. És attól is, hogy nagyon sokan figyeltek rám, két orvos is részt vett a szülés levezetésében. Milán átlagos méretű baba volt, attól sem kellett tartani, hogy a súlya esetleg megnehezíti a kitolást.”

Kriszta és Sándor a kis Milánnal (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Kriszta és Sándor a kis Milánnal (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Alig hitték el, hogy a babájuk makkegészséges

Amikor a babát megvizsgálták, az is kiderült, hogy egy kis nyelvlenövést leszámítva makkegészséges. “Annyira boldogok voltunk, mikor megtudtuk, hogy Milánnak egyáltalán nincs dongalába. Annak ellenére, hogy több ultrahang-vizsgálat is az elváltozás gyanúját igazolta. De ez akkor már egyáltalán nem érdekelt. Az orvosok is tévedhetnek. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a kisbabánk ép, és képes lesz normálisan járni.”

Krisztának egy kis vérveszteséget leszámítva nem okozott semmilyen nehézséget a szülés. “Azt éreztem, hogy nagyon álmos vagyok, de az orvosom gyorsan reagált, kaptam vért. Néhány órát még bent tartottak a szülőszobán, de másnapra már kutyabajom sem volt. A kisfiam is egész nap velem lehetett, csak etetni és fürdetni vitték el. Az orvosomnak azért is hálás vagyok, mert elintézte, hogy egyágyas szobát kapjunk, zavartalanul lehettünk együtt, és mi sem zavartunk másokat. Utólag kicsit hiányolom, hogy a szoptatásban nem támogattak eléggé, és sajnos csak itthon indult be valamelyest a tejem, a szülés utáni negyedik napon.”

Mondjuk nyilván az is hátráltatta Milánt a szopásban, hogy kicsit le volt tapadva a nyelve, de ezt még ott korrigálták egy kis műtéttel. “Azóta is minden szempontból jól van. Igaz, a szoptatást elég hamar abbahagytam, most már csak tápszert kap. Mindig olyan mohón evett, és én nagyon féltem, hogy megfullad. Ráadásul nem is volt elég tejem, egyre többet pótolgattunk cumisüvegből, abból sokkal ügyesebben is evett.”

Közben Sanyi, az édesapa veszi át a babát, kicsit meg is nyugszik nála, ahogy Kriszta mondja, elég apás gyerek. “Talán azért is, mert mindketten alig várjuk, hogy esténként hazaérjen. Ha itthon van, szinte mindent ő csinál a baba körül. Most is ő etette, mielőtt jöttetek.”

9 Fotó megtekintése

Így él egy kerekesszékes kismama, egy panelház kilencedik emeletén

Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +
Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +
Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +
Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +
Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +
Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +
Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +
Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +
Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +

Jakus Sándor, Kriszta jegyese az építőiparban dolgozik, ha munka van, gyakran későn ér haza. De olyankor teljes mértékben a családjára koncentrál, tudja, hogy Krisztának nehéz egész nap egyedül, egy panelház kilencedik emeletén. Csodálom is érte, hogy ilyen türelmes és kiegyensúlyozott édesanya. De ezt az édesapáról is megállapítom, mindketten nagyon óvón, körültekintően bánnak a kisfiúval.

“Igyekszem fürdetésre hazaérni, ami sajnos nem mindig sikerül – vallja be az apuka. – De muszáj sokat dolgoznom, így is kevés esélyünk van rá, hogy valaha saját lakásunk lesz.” Az apa nemrég újította fel a lakást, a munka árát lelakhatják, annyival is beljebb vannak. “Budapesten biztosan nem jutnánk sajáthoz, a vidékre költözés meg Kriszti állapota miatt nem megoldás. Itt egész jól akadálymentesítették már a környéket, a székével eljut boltba, gyógyszertárba, orvoshoz. Vidéken ez kivitelezhetetlen lenne. Persze a panelnak meg az a hátránya: be vagy zárva, nyáron nagyon meleg van, télen meg csak akkor dugod ki az orrod, ha muszáj. De ez van.” Krisztától megtudom, hogy egy kerekesszékes kismama sem kap semmilyen extra juttatást, csak annyit, mint egy ép anyuka.

“Nem tehetek róla, parázós anyuka vagyok”

Közben elsétálunk kicsit a közeli parkba, hátha a baba is pihen valamennyit, már nyűgös, sehogy sem jó neki. Apa betolja a liftbe a babakocsit, az anyuka a másik lifttel jön le. “Babakocsival egyedül nem boldogulok, csak a kengurus megoldás marad, ha kettesben vagyunk. Olyankor csak akkor jöttem le eddig, ha már tényleg nem bírtuk fönt, vagy el kellett intéznem valamit. Szerencsére a fiam keresztanyja, a barátnőm itt lakik a közelben, ő néha el tud jönni napközben is, olyankor kicsit mentesülök. És egy kolléganőm is segít, ha teheti. A nagyszülők messze vannak, vidéken, tulajdonképpen csak akkor tudott itt lenni anyósom egy hetet, miután Milán megszületett.”

“Itt egész jól akadálymentesítették már a környéket, a székével eljut boltba, gyógyszertárba, orvoshoz.” (Fotó: Vadnai Szabolcs)

“De a védőnőnk is nagyon segítőkész, bármikor hívhatom, és én ezt ki is használom – mosolyog Kriszta. – Nem tehetek róla, parázós anyuka vagyok, minden apróság miatt megijedek. Kezdődött a szoptatással, amin már túl vagyunk, de persze napi szinten adódik valami, ami miatt kétségeim támadnak. Folyton aggódom, és ilyenkor gyakran telefonálok a védőnőnek. Ő mindig elérhető, készségesen válaszol a kérdéseimre, és ha úgy látja szükségesnek, személyesen is meggyőződik róla, hogy nincs-e probléma Milánnal. Felhívtam, amikor egy evésre nem evett meg 50 millilitert, vagy akkor, amikor megláttam a bőrén egy piros pöttyöt. Nagy szerencse, hogy ilyen türelmes hozzánk, különben megőrülnék a bizonytalanságtól.”

Krisztának nyilván a helyzet is szokatlan, mert korábban, ahogy mindenki más, ő is eljárt nap mint nap a munkahelyére, ahol emberek vették körül. “Kicsit nehéz, hogy most csak itthon vagyunk, biztosan ezért is vagyok ilyen érzékeny. Majd később, ha Milán nagyobb lesz, persze fogunk kettesben is messzebbre menni, hiszen munkába is tömegközlekedve jártam a városba, meg tudom oldani. De eddig még nem mertem felszállni vele a buszra, nehogy elkapjon valamit a tömegben, még csak most lesz három hónapos. Egyelőre csak akkor utazunk, ha apa itthon van, és elvisz kocsival.”

Olvass még kismamákról az NLCafén:

Megosztás Facebookon