Család

Testvérét ajándékozza meg gyermekkel a fiatal ausztrál nő

Bronte büszke rá, hogy segít meleg bátyjának legnagyobb álma megvalósításában: az adományozott petesejtnek köszönhetően a fiú végre apa lehet.

“Azzal, hogy a húgom lesz a donor, sokkal kisebb kockázatot vállalunk, mintha egy számunkra ismeretlen embertől fogadnánk el petesejtet” – nyilatkozta az Independent című brit lapnak Samuel Leighton-Dore. A 25 éves ausztrál fiatalember és testvére, Bronte azután kerültek be a hírekbe, hogy a fiatal nő beleegyezett, petesejtet adományoz testvérének, hogy apa lehessen.

Sam a lapnak elmondta, párjával, Bradley-vel három éve él együtt, és nagyjából egy éve tervezgetik a családalapítást. “Nálunk kicsit máshogy megy a gyerekvállalás, mint a heteroszexuális pároknál, mivel mi nem tudunk véletlenül teherbe esni.” A fiatalember hozzátette, párjával alaposan átrágtak minden, a gyerekvállalásra vonatkozó kérdést.

Testvérét ajándékozza meg gyermekkel a fiatal ausztrál nő

“Végigvettük a felmerülő költségeket, elosztottuk a feladatokat, és beszéltünk a felelősségről is. Abban is egyetértünk, hogy jó lenne, ha a babánk mindkettőnkhöz kötődne vér szerint. Épp ezért örültünk nagyon, mikor Bronte beleegyezett abba, hogy petesejtet adományozzon.”

Bronte petesejtjét a tervek szerint Bradley spermájával termékenyítik majd meg a klinikán, a babát pedig egy béranya hordja majd ki. “Bronte vállalta volna, hogy kihordja a kicsit, de végül megegyeztünk, hogy érzelmileg kevésbé sérül, ha a béranya szerepét valaki más vállalja.”

A testvérpár a gyerekvállalást a következő években szeretné majd megvalósítani, noha azt mondják, 22 illetve 25 évesen nem rohannak sehova. “Egy csomó időnk van még arra, hogy megvalósítsuk ezt az álmot” – mondta Sam, majd hozzátette, a környezetük először megdöbbent a tervük hallatán, de mióta megértették, teljes mellszélességgel támogatják.

Olvass még több cikket gyerekvállalás témában az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top