Család

6 szenvedélyes szerelem, ami kivégzéssel végződött

Könnyű szerelembe esni, de fenntartani a párkapcsolatot már kicsit nehezebb. Ha pedig úgy tűnik, hogy az egész világ ellened van, akkor még nehezebb. A következő szerelmespárokat annyira nem nézték jó szemmel, hogy kivégzés lett a sorsuk.

1. Robert Digby és Claire Dessenne

1914 augusztusában Robert Digby egy maroknyi brit és ír katonával együtt elszakadt az egységétől ellenséges területen. A katonák sebesültek voltak, ezért menedéket kértek egy francia faluban. Digby itt látta meg egy gazda lányát, Claire Dessene-t, akivel szerelmesek lettek egymásba.

A falusiak elrejtették a katonákat a németek elől, ennivalót adtak nekik, helyieknek álcázták, megtanították franciául, és teljesen befogadták őket. Hárman a katonák közül visszaszöktek Angliába, de Digby és még három társa maradt a francia faluban. Az idillnek az vetett véget, hogy az egyik helyi lakos elárulta a katonákat a németeknek, valószínűleg azért, mert félt attól, hogy kivégzik, amiért briteket bújtat. A négy katonát elkapták, és kivégezték. Digby és Claire kislánya ekkor volt hat hónapos.

Claire Dessenne és kislány, fotó: A vous de choisir
Claire Dessenne és kislánya, fotó: A vous de choisir

2. Angelique-Nicole és Claude Tiquet

1672-ben Párizsban a 15 éves Angelique-Nicole Carlier árván maradt, majd nem sokkal szülei halála után hozzáment Claude Tiquet-hez, aki azzal csavarta el a lány fejét, hogy gazdag ember, pedig egy vasa sem volt. Az asszony csapdába esett egy házasságban pénz nélkül, ráadásul azt kezdték pletykálni róla, hogy több szeretőt is tart. Annyira komollyá vált az ügy, hogy a király Claude kérésére elfogatóparancsot adott ki ellene, amit Angelique-Nicole elégetett.

1699-ben Claude-ot bérgyilkosok támadták meg, de túlélte a gyilkossági kísérletet, másnap pedig Angelique-Nicole-t letartóztatták gyilkosságra felbujtásért. Miután a börtönben kikényszerítettek belőle egy vallomást, a bíróság az asszonyt és a szolgálóját bűnösnek találta gyilkossági kísérletben. A szolgát felakasztották, Angelique-Nicole-t pedig lefejezték, aminek elég rossz vége lett, mivel az első pár csapással nem sikerült levágni a fejét, ezért zavargás támadt a tömegben, és több ember meghalt a káoszban.

Angelique-Nicole és Claude Tiquet kivégzése, kép: Wellcome Images
Angelique-Nicole és Claude Tiquet kivégzése, kép: Wellcome Images

3. John Burke és Benjamin Loveday

A 18. században a brit törvények tiltották a homoszexualitást, ugyanaz a büntetés járt érte, mint a nemi erőszakért és a poligámiáért. 1781 szeptemberében John Burke és Benjamin Loveday homoszexuális szerelmét szodómiaként elítélték, és felakasztották őket. Bristol utolsó homoszexuális kivégzése volt az övék. A korabeli bristoli lapok írtak az esetről, de képi anyagot nem közöltek a szerelmespárról és az ellenük szóló bizonyítékokról, mert ahogy írták, túlságosan felzaklatta volna az olvasókat. A két férfi halála pillanatáig tagadta a vádakat.

4. Ines Perez de Castro és Dom Pedro

Ines Perez de Castro 1340-ben érkezett Portugáliába, unokatestvére, Lady Constanza Manuel esküvőjére, aki épp a királyi trón örököséhez, Dom Pedróhoz ment feleségül. A trónörökös azonban első pillantásra beleszeretett Inesbe, a vonzalom kölcsönös volt, szenvedélyes szerelem – és szeretői viszony – kerekedett belőle. Még az sem állíthatta meg őket, hogy Inest kitiltották a királyi udvarból, amikor napvilágra került a viszonyuk. Amikor Lady Constanza 1345-ben meghalt harmadik gyermeke születése közben, Ines visszatért az udvarba Dom Pedróhoz, és szült neki még négy gyereket. Csakhogy ezzel Dom Pedro felrúgott egy csomó udvari szabályt, amit a király végül azzal torolt meg, hogy Inest titokban megölette három udvaronccal.

A király halála után Pedro került a trónra, és megbosszulta szerelme halálát: kivégeztetett Ines gyilkosai közül kettőt úgy, hogy kitépette a szívüket. A harmadik gyilkos megszökött. Pedro király később a halott szeremét, Inest tette meg hivatalos feleségévé és tisztességben újra eltemette.

Ines Perez de Castro kivégzése, kép:  Columbano Bordalo Pinheiro
Ines Perez de Castro kivégzése, kép: Columbano Bordalo Pinheiro

5. Ann Beddingfield és Richard Ringe

John Beddingfield a farmjára szerződtette a 19 éves Richard Ringe-t segítőnek, John felesége, Ann pedig nem sokkal utána viszonyt kezdett a fiatal férfival. Az asszony ott hibázott, amikor a szolgálóinak szólt, hogy nemsokára gyászruhára lesz szüksége, így amikor Ringe ugyanezeket a szolgákat akarta rávenni, hogy tegyenek mérget a férj reggeli rumjába, akkor senki sem vállalta a küldetést. Ringe a saját kezébe vette a gyilkosságot, és egy éjjelen megfojtotta John Beddingfieldet, miközben Ann a másik szobában aludt.

Elsőre természetes halált állapított meg a halottkém, csak pár héttel később jelentkezett a hatóságoknál az egyik szolgálólány, aki az egész drámát első sorból nézte végig, és jelentette fel Annt és Richardot gyilkosságért. A szerelmespárt 1763 április 8-án kivégezték.

Ann Beddingfield kivégzése, kép: Executed Today
Ann Beddingfield kivégzése, kép: Executed Today

6. Augusta Fairfield Fullam és Henry Lovell William Clark

Augusta és Henry Indiában találkoztak 1911-ben, mindketten házasok voltak, ám szerelmesek lettek egymásba. Az utazás után, hazatérve otthonukba, levelezni kezdtek, és azt tervezgették, hogyan szabaduljanak meg házastársaiktól. Henry orvosként könnyen hozzájutott a méreghez, amit Augusta be is adott a férjének, ám a férj több ilyen mérgezési kísérletét is sikeresen túlélte. Henry ekkor más méreghez nyúlt, amit saját maga injekciózott a férjbe, majd ő állapította meg a halál okát: hőgutát írt a hivatalos papírra. A saját feleségének megöléséhez pedig felbérelt négy marcona fickót, akik betörésnek álcázva leszúrták az asszonyt.

A hatóságok akkor kezdtek gyanakodni Henryre, amikor kiderült, hogy a gyilkosságok idején Augusta az alibije. Kikérdezték a nőt, és átkutatták a házát, ekkor találták meg a leveleket, amikben egyértelműen leírták egymásnak gyilkossági szándékaikat. Henryt kivégezték, Augusta pedig a börtönben halt meg, miután megszülte Henry gyermekét. A sors fintora, hogy Augusta halálának oka hőguta volt.

Olvass több szerelemi történetet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top