Család

700.000 forint értékben lopott a család a boltban – segített a rokon

Mindig annál a kasszánál álltak sorba a tolvajok, ahol a rokon volt, így egy hónap alatt hatszor loptak el különböző termékeket.

Már a vádemelésnél tart az a lopássorozat, amely idén év elején kezdődött, amikor egy nyíregyházi áruházba új pénztáros jelentkezett. Azt persze nem közölte az üzletvezetővel, hogy családtagjai rendszeresen bejárnak majd a boltba “vásárolni”, és egyes termékek árát nem olvassa majd le, míg más áruknál alacsonyabb árat számol.

Az ügyészség szerint a fenti módszerrel a vádlottak alig egy hónap alatt hat alkalommal “vásároltak” az áruházban, ennek során több mint hétszázezer forint értékű árut vittek el úgy, hogy annak még a tizedét sem fizették ki.

Az egyes vásárlásoknál jelen volt a harmadik családtag is, aki az áru pakolásában, elszállításában segédkezett. Így most a vádhatóság üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntettével vádolja a három vádlottat, és az egyéb büntetések mellett az ügyész azt is indítványozta, hogy a pénztárosi foglalkozástól tiltsa el a bíróság azt a vádlottat, aki a foglalkozását használta fel a bűncselekmény elkövetéséhez – írja a Boon.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top