Család

Szívszorító! Minden nap lerajzolja elhunyt apukáját egy kisfiú

Fia és felesége csodálatos módon őrzi a családapa emlékét.

A 4 éves Dylan Mummery apja, Jon, idén márciusban cisztás fibrózisban halt meg, tüdőtranszplantációra várva. A fiúcska azóta minden nap lerajzolja az édesapját, felidézve a közös emlékeiket.

“Dylan és Jon hihetetlenül közel álltak egymáshoz, állandóan együtt voltak” – mesélte a kisfiú anyukája, Issy, aki elárulta azt is, hogy a férje és Dylan közösen is rengeteget rajzoltak, festettek. Amikor Jon elhunyt, Issy tudta, hogy szükség lesz valamire, ami segít feldolgozni Dylannak az apja és egyben a legjobb barátja elvesztését. Együtt kezdték nézegetni a családi fotókat, emlékeket.

Minden nap lerajzolja elhunyt édesapját egy kisfiú

Issy elhatározta, hogy minden születésnapjára és karácsonyra Dylannek ajándékoz majd valamit Jon személyes tárgyai közül. Az első ilyen tárgy egy autómodell lesz.

“Jon legnagyobb félelme az volt, hogy nem láthatja felnőni a fiunkat. Kétségbeesetten próbált az életünk része maradni, ameddig csak lehetett – mondta Issy. – Az, hogy emlékdobozt készítünk, egy újabb lehetőség nekem és Dylannek, hogy életben tartsuk Jont. Minden nap beszélünk róla.”

Az özvegy adománygyűjtést indított a Glenfield Kórház javára, ahol annak idején a férjét ápolták. Mindemellett arra igyekszik felhívni  az emberek figyelmét, hogy haláluk esetén ajánlják fel szerveiket. Ha Jon idejében új tüdőt kaphatott volna, talán még mindig a családjával lehetne.

Forrás: mirror.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top