nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Te mászkálnál kézen fogva a nagy kamasz gyerekeddel?

Előre bevallom: én igen, simán, sőt szeretném, ha majd 15-16 évesen is szeretnék megfogni a kezemet a lányaim. Másokat viszont ezzel ellentétben ez a téma ugyanúgy kiborít, mint mondjuk a szájra adott puszi szülők és gyerekek között.
Natasa
f Ajánlom

Olyan anyukák vannak körülöttem, akiknek szintén ilyen természetes, hogy megfogják a nagy, lakli kamasz gyerekük kezét, mint nekem. Van barátnőm, aki a 16 éves lányával sétálgat boldogan kézen fogva, ő is és a lánya is szeret így menni az utcán, összetartozás érzésük van tőle, olyan barátnős kedvesség, biztonságot nyújt nekik.

Te mászkálnál kézen fogva a nagy kamasz gyerekeddel?

Így tudatják egymással, hogy szeretik a másikat, nem szégyellik, nem húzódnak el, kimutatják a külvilág felé az egységüket.

Ismerek a környékünkön egy másik anyukát, aki a 17 éves fiával sétál sokszor ugyanígy, kézen fogva. Egyszer épp a játszótéren voltam, amikor arra jöttek, és hallottam, ahogy összesúgtak az anyukák, hogy ez milyen perverz már. Gondolom, félreértették a helyzetet, nem tudták, hogy anya és fia, hiszen a nő annyira fiatal, a fiú meg kinéz legalább 20-nak, magas, daliás, jó kiállású, tényleg nézhetnénk őket akár egy párnak is, ahol a nő kicsit azért idős a fiúhoz. De nem vagyok benne biztos, hogy nem perverzezték volna le, ha ismerik is a hátteret. Náluk például az a helyzet, hogy alig 20 év köztük a korkülönbség és olyan véd- és dacszövetség alakult ki náluk, hogy ez a kézfogáson keresztül is megmutatkozik.

A kézen fogva sétálás a kamaszokkal tényleg ilyen nagy gond lenne? Azt jelzi vajon, hogy nem tudunk elszakadni a saját gyerekeinktől, nem vagyunk hajlandóak őket az életkoruknak megfelelően kezelni? Belepréseljük a kamaszokat a gyerek státuszba? És mi, akik kézen fogjuk a nagy gyerekeinket, olyan anyák leszünk, akik majd 23 éves korukban felvágjuk nekik a rántott húst a vasárnapi ebédnél? Meg olyan anyósok, akik megmossák a fiacskáik haját, levágják a lábkörmeit még 40 évesen is?

Te mászkálnál kézen fogva a nagy kamasz gyerekeddel?

Ezzel az egyszerű gesztussal visszatartjuk a gyerekeinket a felnőtté válástól?

Értem a másik oldalt is, akik azt mondják az összes fenti kérdésre, hogy igen, mindez így van, mert a kézen fogás az pont azt jelenti, hogy szó szerint és átvitt értelemben sem vagyunk hajlandók elengedni a gyerekeink kezét. Azzal, hogy fogjuk a kezüket 17 évesen, azt mutatjuk feléjük, hogy “te még kis pisis vagy, nem állsz meg a saját lábadon”. Hiszen ez a kézen fogós dolog onnan jön, amikor még alig tudtak járni, és mi voltunk nekik a támasz, a kéz, ami megtartotta őket, miközben botladoztak.

Ebből a szempontból valóban tűnhet úgy, mintha a kézen fogással szimbolikusan visszahúznánk a gyerekeinket a felnőttkor küszöbéről, és ezzel biztosítanánk magunkat arról, hogy nem repülnek ki túl hamar, mert még a végén üres lenne az életünk nélkülük. Úgyhogy ha valaki ilyen logika mentén érvelne, akkor biztos elhinném neki, hogy velem van a baj, ha azt szeretném, hogy a kamasz lányom fogja meg a kezem.

Te mászkálnál kézen fogva a nagy kamasz gyerekeddel?

És akkor lehet, hogy tényleg eljön az az idő, hogy inkább felvágjuk nekik a rántott húst minden vasárnap délben nemcsak 23 de 40 évesen is, és elüldözzük mellőlük a potenciális férj-, feleségjelölteket, hogy nehogy elvegyék a kicsikénket, levágjuk a lábkörmüket, és eltartjuk őket életük végéig akár, csak el ne hagyjanak minket. De ehhez, azt hiszem, nem elég annyi, hogy fogjuk a kezüket, az ilyen élethelyzetekhez már egy elég komoly komplexushalmaz – mondjuk ki: kattanás – is kell azon felül, hogy ragaszkodunk a gyerekünkhöz.

Ha engem kérdeznének, miért akarom megfogni a lányom kezét majd 16 évesen is, akkor rávágnám, hogy azért, mert szeretem.

Mert az a helyzet, hogy az a gyerek nőhet akármekkorára, lehet 200 centis, 150 kilós és 25 éves, akkor is csak a gyerekünk marad. Ez nem azt jelenti, hogy nem engedjük felnőni, vagy hogy irányítani akarnánk az életét, és mi leszünk azok a gonosz anyósok, akik nem hagyják a fiatalokat élni, mert mellőzöttnek érzik magukat, a figyelem központjában akarnak lenni, és legszívesebben még babusgatnák a picinyeiket. A nagy gyerekekkel kézen fogva mászkálás nekem csak annyit jelent, hogy “még egy kicsit hadd legyek az anyukád.”

Te mászkálnál kézen fogva a nagy kamasz gyerekeddel?

Olyan borzalmasan gyorsan eltűnik az idő, olyan hihetetlen ütemben nőnek fel, hogy azt érezzük, az egyik pillanatban még a taknyos orrukat töröltük hazafelé az oviból, a másikban meg már mindjárt érettségiznek, csajoznak, pasiznak, és alig látjuk őket otthon. Nyilván ez az élet rendje, ezzel teljesen tisztában vagyunk, de a mi fejünkből sosem törlődik ki annak a cuki kicsi gyereknek a képe, akik ezek a nagy mamlasz kamaszok valaha voltak.

Amikor még muszáj volt fogni a kezüket, ha nem akartuk, hogy az autók elé vessék magukat, vagy orra bukjanak a saját lábukban. De ettől még a kézfogással, azt hiszem, nem visszatartjuk őket a felnőttkortól, csak megerősítjük a kamaszhormonoktól megtépázott kapcsolatot velük.

Olvass többet az anyaság dilemmáiról:

Megosztás Facebookon