Család

Senki sem ad ki lakást a háromgyerekes szegedi családnak

Albérlet híján a nagymama lakásába költöztek be, így most hatan laknak egy szobában.

Eladták a fejük fölül eddigi albérletüket, így most a 77 éves nagymamánál kénytelenek meghúzni magukat a szegedi Fehérék.

A Délmagyarnak nyilatkozó család szerint hónapok óta keresnek albérletet, de senki sem vállalja őket három gyerekkel. Az édesanya megszámolni sem tudta, hány hirdető csapta le a telefont vagy utasította el udvariasan, amikor elmondta: három gyerekkel költöznének. “Pedig nem olyanok, akik tönkretennék a lakást. Vagy ha véletlenül összekoszolnák a falat, biztos, hogy kifestenénk” – mondta Kata.

A család már bérlakást is igényelt, azonban azt a választ kapták, hogy várjanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top