Család

Még a felmosó nyele is elhajlott a feleségén

Vádat emel az ügyészség azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki a válásuk után verte meg többször is volt feleségét.

A házaspár még 2014-ben vált el, de kénytelenek voltak továbbra is együtt élni, mert az ingatlan közös volt. 

Tavaly júliusban veszekedés tört ki, miután a férfi egy felmosónyéllel többször is megütötte a nőt, de olyan erővel, hogy a nyél félbehajlott.

Verés közben még meg is jegyezte, hogy addig úgy sem nyugszik, ameddig a sértett él. A nő nyolc napon belül gyógyuló fizikai sérüléseket szenvedett.

A terrornak azonban nem lett vége, egy hónapon belül ugyanis újra megverte a nőt, aki ekkor is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a vádlottat testi sértés vétségével elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével vádolja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top