Család

Álmos diák zavarta meg az egyetemi órát – vicces videó

Mind át tudjuk érezni, milyen elaludni egy egyetemi előadáson, de az a srác egészen mesteri szinten űzi a dolgot.

Néha még az eminensekkel is megesik, hogy elszundítanak egy végtelenbe nyúló egyetemi előadáson. Ezzel nincs is semmi baj, lehet ezt minden feltűnés nélkül a hátsó sorokban csinálni. De nem úgy ez a fiú!

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból ez a hallgató a kivetítővászon mögötti kis zugot választotta a szundításra, és egyébként még ezzel sem lett volna akkora probléma (elég diszkrét hely az), ha álmában nem pottyant volna egy rakás órára figyelő diák meg persze a tanár elé a katedra kellős közepére.

 

Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy mesterien – egy igazi órán alvó diákhoz méltóan – kijött a helyzetből: úgy sétált ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egyetemi termek vetítővásznai mögül kihengerbucskázni.

Még több vicces videó az NLCafén:

Forrás: Mashable

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top