Család

Megtiltották, hogy édesanyja hamvait a Margitszigeten szórja szét

Az ügy kapcsán kiderült, Budapest egyetlen közparkjában sem lehet kegyeleti hely.

Elhunyt édesanyja végakaratának megfelelően a Margitszigeten szórta volna szét a hamvakat egy testvérpár. Engedélyt is kértek a szertartásra, ám az illetékes fővárosi bizottság arra jutott, hogy “ez precedens értékű lenne, és nehezen kezelhető folyamatot indítana el a Margitszigeten”.

Az esetről beszámoló Index szerint a fővárosi közgyűlés tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottsága azzal indokolta a döntést, hogy nem célszerű keverni a funkciókat. Vannak a temetők, amelyek funkciója a kegyeleti szolgáltatás befogadása, és vannak közparkok rekreációs és sport funkciókkal. Különböző a kétfajta terület használata, az arra vonatkozó szabályozás és az üzemeltetés technológiája is.

Másrészt – így a bizottság – a tapasztalat szerint gyakori, hogy hamvak szétszórásakor vállalják a hozzátartozók a jeltelenséget, de később meggondolják magukat, és mégis szeretnék a nyughelyet valahogy megjelölni, esetleg “önhatalmúlag” állítanak emléket, amelyet aztán kegyeleti okokból már nem bontanak le, így viszont kegyeleti hellyé válik az adott hely.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top