Család

Mit érdemel, aki a saját anyját rabolta ki?

Az ügyészség szerint ököllel verte anyját egy kiskörei munkanélküli, hogy megszerezze a törékeny testalkatú nő pénzét.

Egy 23 éves munkanélküli férfit gyanúsítanak azzal, hogy megverte édesanyját, hogy elvehesse a nő pénzét. 

A Hevesi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt az előzetes letartóztatásba helyezett férfival szemben. A vádlott vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban már többször állt bíróság előtt, a legutóbbi esetekben orvhalászat vétsége miatt két ízben is felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélték.

Mivel nem dolgozott, pénze sem volt, hogy ne haljon éhen, gyakran az anyja segítette ki, akivel idén március végéig közös háztartásban élt, majd elköltözött tőle egy közeli faluba.

 2016. április 7-én délután azonban már a korábbi lakásban várta a 62 éves, törékeny testalkatú sértettet, aki 16 óra után érkezett haza a munkából.

Amint az asszony belépett a házba a vádlott rákiáltott, hogy “tegyél ki nekem 15 ezer forintot”, de az édesanyja erre nem volt hajlandó. Ekkor kétszer is megütötte ököllel az arcán, melynek hatására, a fiától való félelmében a nő a fogason lógó kabátjáig hátrált, majd annak zsebéből kivette a maradék 11.500 forintját, és azt a vádlott elé dobta a földre.

A fiatalember erre felhagyott az ütlegeléssel, és a pénzzel együtt elment.

A Hevesi Járási Ügyészség az elkövetőt – mint különös visszaesőt – rablás bűntettével vádolja, mely bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. 

 Kövesd a Láthatatlan Monokli kampány cikkeit! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top