Család

Brutálisan őszintén rajzolta le anyukáját a kislány

A gyerekek néha kíméletlenül őszinték, akkor is ha épp anyu külsejéről van szó.

A hatéves kislány foglalkoztatófüzetében az alábbi feladat volt: “így néz ki anyu reggel” és “így néz ki anyu, ha elmegy valahová”. A kislány pedig le is rajzolta mindkettőt, arra persze senki nem számított, hogy ilyen szórakoztatóan őszinte rajzok kerekednek.

A baloldali, reggeli rajzon anyu ábrázata leginkább egy zombiéhoz hasonlatos, a kislány – szuper művészi eszköztárról tanúskodó módon – színeket sem használ, csak anyu égnek álló hajával és sikolyra nyíló szájával érzékelteti a reggel tragédiáját.

 Brutálisan őszintén rajzolta le anyukáját a kislány

A jobb oldali képen anyu szép ruhában, égig érő szempillákkal és tökéletes frizurával parádézik, mintha legalábbis egy teljesen más asszonyról lenne szó. A kép azóta már egy rakás megosztáson túl van, hiszen a szóban forgó anyuka is boldogan osztotta meg a vicces rajzokat.

Forrás: DailyMail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top