Család

“Gyűlölhetném őt életem végéig, de annak nincs semmi értelme”

A 25 éves Brryan annak ellenére megbocsátott édesapjának, hogy a férfi kisfiú korában szándékosan HIV-vel fertőzte meg őt.

Brryan Stewart mindössze 10 hónapos volt, amikor kórházi technikusként dolgozó édesapja HIV-pozitív vért injekciózott a szervezetébe. A St. Louis-i apa azért tette, amit tett, hogy ne kelljen tartásdíjat fizetnie volt feleségének. Ahogy az az USA Today cikkéből is kiderül, miután beinjekciózta kisfiát a fertőzött vérrel, felhívta az asszonyt, majd közölte vele, ne keresse őt a gyerektartás miatt. “A gyereked nem fog annyit élni, hogy pénzt kunyerálj miatta tőlem” – tette hozzá. 

Miközben az apát a bíróság életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte, Stewart az életéért küzdött. A fertőzés következtében elvesztette a hallásának 80 százalékát, és a mai napig gyógyszereken él. Ennek ellenére a GQ magazinnak a közelmúltban azt nyilatkozta, nem haragszik édesapjára. “Minden további nélkül gyűlölhetném őt addig, míg élek, de nem teszem. Helyette inkább a jóra koncentrálok és arra, hogy a lehető legtöbbet hozhassam ki a helyzetből.”

Stewart, aki – a hallássérülésből eredő – kisebb beszédhibája ellenére rendszeresen tart motivációs beszédeket AIDS-betegeknek, azt mondja, egy nap szeretne majd családot alapítani, legnagyobb vágya pedig az, hogy maga is édesapa lehessen. Egyelőre édesanyjának segít nevelni öt testvérét és mint mondja, így is nagyon boldog.

Édesapjával annak ellenére sem keresi a kapcsolatot, hogy a szíve mélyén megbocsátott neki. “Az igazság az, hogy nem érzek iránta semmit sem. Nem tudom, mit érez, mire gondol, vagy épp hogy mit csinál, azt viszont igen, hogy a szívemben nincs harag, se gyűlölet iránta. Ennyit tehettem érte. Egyébként pedig élem az életem, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy képes vagyok rá.”

Brryan, akit eredetileg Brian Stuartként anyakönyveztek, nyolcéves korában döntött úgy, hogy megváltoztatja a keresztnevét, hogy ne viselje ugyanazt a nevet, amit édesapja.   

Olvass még több cikket az apasággal kapcsolatban az NLCafén: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top