Család

100 évesek lettek az egypetéjű ikernénik – képek

Az ikernénik egész életükben elválaszthatatlanok voltak, a köztük lévő kötelék pedig 100 éves korukban szorosabb, mint valaha.
100 évesek lettek az egypetéjű ikernénik - képek

 Egypetéjű ikreknek lenni már önmagában véve különleges dolog, 100 évet leélni együtt pedig még inkább! Mary Belle Roach és Mae Belle Powell, egypetéjű ikrek, pontosan ennyi időt tudhatnak maguk mögött. Miután szinte egy percre sem engedték el egymás kezét, a 100. születésnapi tortájukon is együtt fújták el a gyertyákat.

100 évesek lettek az egypetéjű ikernénik - képek

 Az ikrek az első világháború alatt születtek az amerikai Kentucky államban. Az iskolában egy osztályba jártak, és ahogy ez már csak az ikreknél szokás, ahogy csak tudtak, hasznot húztak a másikból: a sportosabb helyettesítette az ügyetlenebbet a tornaórán, míg az irodalomra fogékonyabb felelt a másik helyett angolórán. 

100 évesek lettek az egypetéjű ikernénik - képek

 Ezután a nővérek mindketten általános iskolai tanárként helyezkedtek el – mindössze egy terem választotta el őket egymástól a következő 42 évben! És persze eközben meg is házasodtak: gyerekkori legjobb barátaikhoz mentek hozzá.

100 évesek lettek az egypetéjű ikernénik - képek

A második világháború alatt, ismét ketten maradtak, mikor férjeik katonaként szolgáltak. A vészidőszakot szerencsére mind sikeresen átvészelték, és a háború után vettek egy kisbuszt, amivel négyen bejárták Amerikát.

100 évesek lettek az egypetéjű ikernénik - képek

Az ikrek egyébként nagy utazók, az USA mellett megfordultak Európa 8 országában, és részt vettek 6 óceánjáró kiránduláson is.

100 évesek lettek az egypetéjű ikernénik - képek

 A duó 100 évesen sem lassít a tempón: naponta 30 percet gyalogolnak, mosnak, főznek, takarítanak, és a fodrásznál is hetente megfordulnak. Bár már mindkettejük párja eltávozott, ők továbbra is ott vannak egymásnak. És mikor felteszik nekik a kérdést, nem idegesítő-e állandóan együtt lenni, azt válaszolják: “Mindig együtt voltunk, sosem szakadtunk el egymástól. Ez az egyetlen dolog, amihez értünk: szeretni egymást.”

Forrás: Today

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top