Család

A játék a kulcs a zárkózott gyermekhez

Valójában minden gyermekre igaz, hogy a játékon keresztül kommunikál, ám ennek szerepe még inkább felértékelődik, ha a gyermekünk kissé félénk, visszahúzódó típus. Íme, néhány dolog, amit ajánlatos szem előtt tartanod, ha félénk a gyermeked.

Sok szülő esik abba a hibába, hogy többnyire olyan játékokat, tevékenységeket igyekszik folytatni gyermekével, amiben az kevésbé ügyes. Emögött természetesen jó szándék és az a törekvés áll, hogy fejlessze őt. Az extrovertáltabb gyerekek többnyire eleve keresik a kihívásokat és örömmel próbálgatják határaikat, míg visszahúzódóbb társaikat a “nem sikerült” kudarca még inkább elbizonytalaníthatja.

A játék a kulcs a zárkózott gyermekhez

Siker és kudarc

Az általános készségfejlesztés mellett a játék célja a személyiség nyitása, a feszültségcsökkentés, a gátlások oldása. A gyermek bátorságot és élettapasztalatot merít a játékból. Ezért nagyon fontos, hogy olyat is, sőt többségében olyan tevékenységet válassz játék gyanánt, amiről tudod, hogy szereti és örömét leli benne. Ez adja számára az igazi sikerélményt, mely által nő az önbizalma, és nagyobb bátorsággal tud majd belevágni azokba a dolgokba, amelyeket eddig nem mert, vagy nem tudott megcsinálni.

Intim közeg

Félénk gyerekek esetében nemcsak az a lényeges, hogy mit játszunk, hanem az is, hogy hol és hogyan. Fontos például a biztonságos környezet kialakítása. Hívj meg az otthonotokba néhány, a te gyermekeddel hasonló korú gyereket és készüljetek együtt a vendégek fogadására. Az otthoni környezet biztonságérzetet ad, így könnyebben megbirkózik a számára nehézséget okozó helyzettel.

Ha olyan programra viszed, ahol sok gyermek, nagy társaság, nyüzsgés várható, érkezzetek oda kicsivel előbb. Így lehetősége nyílik ismerkedni a hellyel, az idegen környezettel, mielőtt a többi résztvevő megérkezne.

Szerepjáték, fordított felállás

A mese, a szülőkkel való közös játék, beszélgetés eleve nagyon fontos a gyermek érzelmi fejlődése szempontjából. Félénkebb gyerekek esetén azok a szerepjátékok és azok a szimbolikus állatos mesék, ahol a “szerepek felcserélődnek”, azaz a gyenge és jámbor bárány győzedelmeskedik az erős és domináns farkas felett, az apró kisegér bizonyíthatja rátermettségét a hatalmas elefánt mellett, mind-mind segítenek a félénkség leküzdésében.

A játék a kulcs a zárkózott gyermekhez

Feltétlen szeretet és elfogadás

Természetesen fontos, hogy segítsd gyermeked gátlásai leküzdésében, de talán még ennél is lényegesebb, hogy érezze, mindezzel nem megváltoztatni szeretnéd. Ha úgy érzi, hogy félénksége számodra probléma, az szorongáshoz, megfelelési kényszerhez vezet. Folyamatosan tudasd és éreztesd vele: “olyannak szeretlek, amilyen vagy”.

Még több gyerekjáték az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top