Család

Évente csak 10 fogyatékos gyermeket fogadnak örökbe

Minden harmadik örökbe fogadható gyermek fogyatékossággal él.

A gyermekotthonokban 6500 gyermekből 1800 sajátos nevelési igényű. Évente átlagosan 800 örökbefogadás történik, ebből csupán tíz a fogyatékos gyermek.

Sok szülő úgy dönt, hogy ő neveli fel fogyatékos gyermekét, mások ezt nem tudják vállalni. Ekkor jön szóba megoldásként az örökbe adás vagy – rosszabb esetben – az állami gondozás keretében, bentlakásos intézményben való elhelyezés. Az intézményeknél sokkal jobb megoldást jelent, ha a kisgyermek nevelőszülőkhöz kerül, ahol családszerű közegben nevelkedhet. Sok nevelőszülő azonban éppen annyira nincs felkészülve egy fogyatékos gyermekre, mint a vér szerinti szülő.

Ezen a problémán is szeretnének enyhíteni a KézenFogva Alapítványnál az Otthont mindenkinek! programmal. Felmérésük szerint a fogyatékos gyermekek súlyos hátrányban vannak egészséges társaikhoz képest, amikor bekerülnek a gyermekvédelmi szakellátásba vagy a szociális ellátásba. Nekik több okból is nagyon kevés esélyük van arra, hogy az intézményi létből családszerű közegbe kerüljenek: egyrészt a jogszabályok nem ösztönzik ezt az utat, másrészt a szakmai közeg sem eléggé bátor és tapasztalt ahhoz, hogy eredményesen integrálja a fogyatékos gyermekeket a közösségbe.

Nevelőszülők elmondása szerint nem a fogyatékos gyermek a probléma, mert ők vállalnák a sérült gyermekeket is, hanem a háttér, a megfelelő információ hiánya, illetve hogy semmilyen pluszsegítséget nem kapnak, és hiányoznak azok a családközeli támogató szolgálatok, amelyek tehermentesíteni tudják őket, a nevelőszülői családok közelében elérhető integrált óvodák, iskolák, támogató szolgálatok, amelyek minden kisgyermek esélyegyenlőségéhez szükségesek.

Fogyatékos gyermeknek szinte esélytelen örökbefogadó szülőt találni
Fogyatékos gyermeknek szinte esélytelen örökbefogadó szülőt találni

A KézenFogva Alapítványnál ezért a projekt keretében képzésekkel, műhelyfoglalkozásokkal támogatják a fogyatékos gyermekeket nevelő nevelőszülőket és a nevelőszülői tanácsadókat. Óvodai és iskolai pedagógusokat készítenek fel a fogyatékos emberek társadalmi integrációját elősegítő foglalkozások vezetésére. Tapasztalatuk szerint már csak egy közös beszélgetés, tapasztalatcsere is rengeteget tud adni a nevelőszülőknek. Egészen kicsi dolgokkal is sokat lehet tenni értük, mert sokszor teljesen tanácstalanul állnak a fogyatékos nevelt gyermek körül kialakult problémák előtt.

“Nagyon fontosnak tartjuk a fogyatékos gyermeket gondozó nevelőszülők társadalmi megbecsülésének az erősítését is, mert ők azok, akik hidat jelentenek az intézményi lét és a valós, társadalmi beilleszkedés között. Ezért Nevelőszülői Díjat alapítunk, amelyet először 2016-ban tervezünk átadni” – mondta Kovács Éva, az alapítvány szakmai vezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top