Család

Felfüggesztett börtönt kapott, mert abortusztablettát vett be

Egy 21 éves nő még 2014-ben vett be abortusztablettát, tettéért most egy északír bíróság felfüggesztett börtönre ítélte.

A nő két vádpontban is bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt: abortusz előidézése méreggel, illetve méreg beszerzése az abortuszhoz. A CNN írása alapján a nol.hu megjegyzi, hogy a nő bárhol máshol élt volna az Egyesült Királyságban, nem vádoltak volna meg azzal, hogy előidézte a saját abortuszát. 

David McFarland bíró az ítélethez hozzátette, hogy nem tud róla, hogy az Észak-Írországban 150 éve meglévő és a mostani eset szerint is elavultnak számító abortusztörvény nevében bárki ellen is vádat emeltek volna. Főleg hogy a törvényt az Egyesült Királyság többi részében már nagymértékben módosították.

Kompolt volna a magzatűzéshez

A 21 éves lány kálváriája akkor kezdődött, amikor Angliába szeretett volna menni (ehhez repülőre vagy kompra kellett volna szálljon), de nem tudott elég pénzt összeszedni az úthoz. Mivel nem tudott más megoldást, felvette a kapcsolatot egy angliai abortuszklinikával, ahol tájékoztatták két, online kapható abortusztablettáról, melyeket a nő megvett, és a 10. és 12. hét közötti embrión sikeresen elvégezte az abortuszt. Az esetre végül azután derült fény, hogy a nő lakótársa értesítette a rendőrséget, mert megtalálta az embriót a szemétben. Egy ekkora embrió általában 5 centiméter nagyságú, és 14-15 gramm súlyú.

Felfüggesztett börtönt kapott, mert abortusztablettát vett be

Bigott brigád

Az ítélet után az Értékes Élet nevű abortuszellenes csoport fellebbezést javasolt. A szervezetet rendkívüli mértékben sokkolta az enyhe ítélet, amely elmondásuk szerint veszélyes példát állít fel. Bernadette Smyth vezető azt mondta: ilyenkor életfogytiglani büntetés járna egy 1861-es, azaz

egy 155 éves törvény szerint,

ami nagyjából annyira ódon és értelmetlen, mint a lengyel katolikusok tegnapi javaslata: Lengyelországban ugyanis teljesen betiltanák az abortuszt.

Észak-Írországban egyébként folyik az élet, egy tini nemrég videoüzenetben kérte a törvényhozókat, hogy azonos nemű szülei összeházasodhassanak – ahogy az Egyesült Királyság bármely másik tagállamában megtehetnék. Tisztára, mint az abortusznál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top