Család

Galádul átverte a társkeresőn megismert nőt

Közel másfél éven keresztül ígért törlesztést és gondtalan, közös jövőt a 38 éves mikebudai férfi.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Roland 38 éves mikebudai lakos ellen. A férfi 2013 augusztusában egy társkereső oldalon ismerkedett meg a sértettel, akivel közelebbi kapcsolatba kerültek. A gyanúsított közel egy évvel később azzal az ígérettel vett át hat befektetési aranytömböt a nőtől, hogy azt külföldön beváltja euróra, majd a fennálló adósságai kifizetése után fennmaradó összeget visszaadja, illetve rövid időn belül törleszti felé a tartozását. A férfi egy olyan jövedelmező vállalkozás közös alapításával is hitegette, amelynek köszönhetően a befektetett aranytömbök értéke legfeljebb két év alatt megtérül.

A közel hatmillió forint értékű – összesen 560 gramm súlyú – nemesfém átadása tanúk jelenléte nélkül történt, átvételi elismervény, egyéb okirat nem készült arról. A nyomozás adatai szerint a férfinak már az arany átvételekor sem állt szándékában a kölcsönt visszafizetni, illetve a sértettel közös vállalkozásba kezdeni.

A becsapott nő tavaly novemberben tett feljelentést az ügyben. A kunszentmiklósi rendőrök S. Rolandot gyanúsítottként hallgatták ki, és idén február 10-én őrizetbe vették. A nyomozók kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását.

Forrás: police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top