Család

9 teljesen irracionális gondolat terhesség alatt

Amikor még csak szerettem volna gyereket, feltűnt, hogy a terhes nők mennyit panaszkodnak. Mert nehéz a hasuk, nem tudnak aludni, idegesítik őket a szagok… úgy láttam, nagyjából mindennel bajuk van. Aztán teherbe estem és mindent megértettem.

Az extranaiv énem volt az, aki ítélkezett a terhes nők panaszai felett. Alig telt el három hónap a saját terhességemből, és máris teljes megértéssel fordultam minden várandós nő felé. A nem terheseknek irracionálisnak tűnhetnek ezek a gondolatok, de akkor, ott, hormonokkal telítve, babát hordozva a méhünkben, teljesen jogosnak érezzük őket.

1. “Csak akkor eszem csirkét, ha Nutellát kenhetek rá”

Az ételekkel kapcsolatos furcsaságaink teljesen valósak, amikor terhesek vagyunk. Tényleg őszinte könnyeket ejtünk, ha az éjszaka közepén nem jutunk hozzá az áhított fagyasztott meggyhez vagy csokihoz.

2. “Örökké terhes leszek”

Nem hiszem, hogy lenne olyan a történelemben, aki terhes maradt volna egész életére, de abban az állapotban meg vagyunk róla győződve, hogy ennek sosem lesz vége.

3. “Elválok, ha nem hoz nekem azonnal kólát”

A kívánósság nem tréfadolog, gondot okozhat akár a párkapcsolatunkban is. Az apukáknak ilyenkor nagyon résen kell lenniük és oda kell figyelniük terhes feleségük kívánságaira.

9 teljesen irracionális gondolat terhesség alatt

4. “Mindent ki kell mosnom, lesikálnom és kitisztítanom”

A fészekrakó ösztön létezik, hagyni kell kiteljesedni, mert különben csak frusztrálttá válik a kismama. Ha át akarjuk rendezni a lakást 8 hónapos terhesen, az teljesen normális jelenség.

5. “Mindenki ilyen büdös volt eddig is?”

A szaglás sokunknál annyira kiélesedhet, hogy irritál minket a legtöbb ember a közelünkben. Előfordul, hogy amíg nem voltunk terhesek, kellemesnek éreztük a férj kölnijét, most viszont hányingerünk van tőle.

6. “Ez a lakás kicsit sem biztonságos”

Csúszós a padló. Éles sarkok mindenhol. Ha csak megmozdul majd a babánk, máris életveszélyben lesz. Kicsit sem babának való.

7. “Ciki lenne, ha bepisilnék?”

Már háromszor fel kellett kelni, mióta lefeküdtünk aludni, hogy kimenjünk pisilni. Kezd az agyunkra menni a dolog, és azon tűnődünk, hogy lehet, hogy egy pelenka lenne számunkra a megoldás, hogy végre kialudjuk magunkat.

8. “Tönkrement a testem”

Nyolc hónap alatt felszaladt 15 kiló. A hasunk nagyobb, mint ami fizikailag lehetséges, és a mellünk három kosárméretet ugrott előre. Ám ahogy azt sem tudtuk elképzelni, hogy ekkorára nőjön a testünk, úgy nem tudjuk elképzelni, hogy vissza is tud változni.

9. “Annyira rossz anya leszek”

Minden anya aggódik, hogy mennyire tudja majd megoldani a baba körüli feladatokat. A felelősség terhe már várandósan ránk nehezedik. Teljesen természetes folyamat, hiszen nagy változás elé nézünk az életünkben. Csak semmi pánik, menni fog.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top