Család

Váratlan hóesés tette felejthetetlenné a pár esküvőjét – bájos fotók

Az angol házaspár nem is gondolta volna, hogy teljesülhet az álmuk, és havas esküvőben lehet részük. De életük legszebb napján még ez a kívánság is összejött, a hóesés pedig a fotóknak is jót tett.
Váratlan hóesés tette felejthetetlenné a pár esküvőjét – bájos fotók

A Carly Atwill nevű hölgynek minden álma egy havas esküvő volt, de férjével, Chrisszel, nem is reménykedtek benne, hogy ez bekövetkezhet.

Váratlan hóesés tette felejthetetlenné a pár esküvőjét – bájos fotók

A pár ugyanis egy észak-angliai kastélyban tartotta a menyegzőt, és attól tartottak, esős idejük lesz, ami majd megnehezíti a fényképek készítését. Ugyanis ezen a vidéken nagyon ritka a havazás, az eső viszont annál gyakoribb.

Váratlan hóesés tette felejthetetlenné a pár esküvőjét – bájos fotók

A nagy napon mégis bekopogtatott Holle anyó, és nem is kevés hóval lepte meg a szerelmeseket: míg a környező településeken csak 3-5 cm hó esett, a kastély környékét 16 cm-es hó borította be!

Váratlan hóesés tette felejthetetlenné a pár esküvőjét – bájos fotók

A pár kimondhatatlanul boldog volt, a fényképek pedig gyönyörűen sikerültek a hóesésben.

Forrás: Buzz Feed

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top