Család

Ha megköszönöd, abba nem halsz bele

Intesz, ha az autós átenged a másik oldalra? Benyomod a vészvillogót két villanásra, ha a másik sofőr beenged a kereszteződésbe? Megköszönöd a járművezetőnek, ha megvárt a megállóban? Állandó levélírónk, István újabb népnevelő célú levele következik.

Megköszönni vagy nem köszönni? Mindennapos jelenet, hogy valaki fut az adott járathoz. Akit aztán a vezető vagy megvár, vagy nem. Ha pedig vár, akkor az utas vagy megköszöni, vagy nem. Én az előbbi csoportba tartozom, ha kell, akkor kétszer is megköszönöm, mert nem kötelező nekik megvárni. Három történet, mindhárom a 69-es villamoson történt meg velem.

Ha megköszönöd, abba nem halsz bele

Rákospalota, MÁV-telep megállónál (Újpalota felé) van egy jelző, tehát amíg az vörös, addig a villamos nem indulhat el. A villamos a megállóban állt, én pedig szemből futottam, így nem láttam, hogy rám vár-e, vagy a jelzésre. Elértem, felszálltam, mondtam, hogy köszönöm szépen, ő pedig, hogy “Nincs mit, de ráértél volna, a jelző vörös”. Mindenesetre nem bíztam a véletlenre.

A folytatásért kattints a BKV figyelő caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top