Család

A Kolping Hotel zászlófelvonással köszönti az újszülötteket

Isten hozott! Ezzel a köszöntéssel kezdett kampányba, az alsópáhoki, jövőre jubileumi, 20. évét ünneplő Kolping Hotel**** Spa & Family Resort. Az ország első családbarát szállodája a Három Királyfi, Három Királylány Babazászló-projektjét megismerve azt tűzte ki célul, hogy minden újszülött tiszteletére zászlót húzzon egy teljes éven át, aki csak Magyarországon megszületik.
A Kolping Hotel zászlófelhúzással köszönti az újszülötteket

Régen hagyomány volt a kisbabás otthonokat zászlóval megjelölni, hiszen az a közösségnek is érték, öröm volt. Nem utolsó sorban pedig a jelzés alapján a családot a környéken lakók is segíteni tudták a születés körüli teendőkben. A hotel névadója, Adolph Kolping pedig egykor így fogalmazott:

“A család sorsa – akár rövid, akár hosszú távon nézve – meghatározza az ország sorsát.” Az alsópáhoki Kolping Hotel 1996-ban elsőként vállalkozott arra, hogy a családi többgenerációs pihenés lehetőségét megvalósítsa, és a pihenés alatt Adolf Kolping szellemének és munkásságának megfelelően a család fontosságát, megerősítését és támogatását szolgálja. Ezért sem áll távol a hotel dolgozóitól a küldetést magukénak is érezni, és komolyan felkarolni.

A Kolping Hotel zászlófelhúzással köszönti az újszülötteket

Nem titkolt céljuk, hogy a zászló minden nap lobogjon a gyermekek köszöntésére, és egy virtuális térképen a születések helyszíneit is jelöljék. Ezen felül még egy apró kedvességgel is készülnek. Ehhez viszont a szülők segítségére is számítanak, hiszen az ő kérésükre teljesülhet a köszöntés és a meglepetés célba juttatása.

A híradás az ünnepélyes ceremóniáról, hétről hétre folyamatos lesz a Kolping Hotel Facebook oldalán. Az újdonsült anyukák és apukák a köszöntési szándékukat az info@kolping.hotel.hu e-mail címen kérhetik a baba nevének és lakcímének megadásával.

A Kolping Hotel zászlófelhúzással köszönti az újszülötteket

További információk: www.kolping.hotel.hu/istenhozott

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top