nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

“Az összes gyerekemet akartam, de szerintem jobb nekik nélkülem”

Az ember azt hinné, egy gyerek születésével a nőből automatikusan anya válik. De akinek nem volt kihez kötődnie, aki gyermekkorában abúzus áldozata lett, aki nem tanulta meg, mit jelent a szeretet és mit a felelősség, az aligha lesz varázsütésre mintaanya. De mi van akkor, ha segítséget kér? Hátra lehet hagyni a traumákkal teli gyerekkort? Megtanítható a felelősség, a gondoskodás? Megtanítható vajon a szeretni tudás?
Bakóczy Szilvia
Bakóczy Szilvia
Fotózta:Hernád Géza
f Ajánlom

Szerencsére léteznek olyan átmeneti otthonok, ahol a segítségnyújtás (többek között) épp ezekről a kérdésekről szól. A Fészek Gyermekvédő Egyesület érdi átmeneti otthona éppen egy ilyen hely. Gyermekeket is, édesanyákat is befogad, amennyiben a család élethelyzete ezt indokolttá teszi.

Nyitrai-Hell Szilvia, az otthon vezetője
Nyitrai-Hell Szilvia, az otthon vezetője

Egy kisbaba, egy szatyor

Bejön egy édesanya, egyik kezében egy szatyor, a másikban a kisbabája – mond egy példát az intézmény vezetője, Nyitrai-Hell Szilvia. – Látszik, hogy kétségbe van esve. Semmije nincs. Senkije nincs. Csak a traumákkal terhelt múltja van. Azt sem tudja, mit hoz a holnap, de a lényeg, hogy itt van, és segítséget kér. A legfontosabb ilyenkor, hogy megnyugodjon. Hogy elhiggye nekünk, nem akarjuk elvenni a gyermekét.

Szilvia hangsúlyozza, hogy mindenkinek van pozitív tulajdonsága, ezeket kell megkeresni. Legtöbbet talán a bátorítás számít. “Csodát nem tudunk tenni, főleg nem az anyák nélkül – folytatja.   Dolgozni például nem tudunk helyettük. Sajnálni sem sajnálhatjuk őket, mert nem jó, ha folyton hátra nézünk velük. A megértés, együttérzés természetesen magától értetődő. Sokféle konkrét, kézzel fogható segítséget kaphatnak tőlünk.”

A legfontosabb elhitetni velük, hogy igenis át lehet írni a sors forgatókönyvét. A gyermekükét biztosan, de az övékét is.

Ha újszülöttről van szó, az első fél év kizárólag az együttlétről szól, amit persze folyamatosan figyelemmel kísérnek a szakemberek. Szilvia szerint a tanácstalanság a babák, kisgyermekek gondozásával kapcsolatban szinte minden anyán érezhető. Mit kell csinálni, ha sír? Hogyan és mivel kell etetni, mit jelent a rendszeresség anya és gyerek életében? Hogyan kell beosztani a pénzt? Szerencsére az anyák elfogadják a tanácsokat az otthon dolgozóitól. “Később sorra vesszük velük a reális célokat – mondja Szilvia. Megnézzük a lehetőségeket, azokat a családi, baráti kapcsolatokat, amiket mozgósítani lehet. Megbeszéljük, hogy mik azok, amiket ők maguk tudnak vállalni a jövőjük érdekében. Biztatjuk őket, hogy van értelme elküldeni az önéletrajzot, van értelme munkára jelentkezni. A lényeg, hogy az érintett édesanya akarja a változást.”

Mitől függ, hogy valaki tud-e fordítani a sorsán? Szilvia szerint ezt szinte kizárólag a személyiség dönti el. “Valaki a kilátástalannak tűnő helyzetből is képes felállni, másoknak ez nagyobb esélyek ellenére sem megy –  magyarázza. Van most nálunk egy édesanya, Linda. Az ő múltját ismerve, én például nem biztos, hogy most itt tartanék, de benne a viszontagságok ellenére még van mozgósítható erő.”

Linda, kisbabájával, Nanomival
Linda, kisbabájával, Naomival

Lemondás és szeretet

Szóba kerülnek az előítéletek, főként azokkal a nőkkel szemben, akik lemondanak a gyermekükről. Netán több gyermekükről is. Sok lány azért szül gyereket, mert elementáris erővel vágyik a szeretetre – magyarázza a szakember. – Arra, hogy őt szeressék, de arra is, hogy ő is szerethessen végre egy embert. Valakit, aki megérdemli, aki nem él vissza ezzel. Várandósan még arra gondol, hogy majd ő megváltja a világot, a szülés után viszont szembesülnie kell azzal, hogy egy gyerek hatalmas felelősséget jelent. Kiderül például, hogy a családi pótlékból, gyesből nem lehet eltartani. Legtöbbször tragikusak az anyagi körülmények. Ha még az apa is elhagyja őket, netán az elejétől kezdve nem vállalta a gyereket, akkor végképp kilátástalan helyzetbe kerülnek.”

Szilvia szerint egyáltalán nem szabad elítélni azokat az anyákat, akik egy reménytelennek tűnő helyzetben úgy döntenek, örökbe adják a gyermeküket.

Nem akkor sérül leginkább a gyerek, ha az anya segít átgondozni őt, hanem akkor, ha harc van, ha felhasználja saját érdekei érvényesítéséhez, ha konfliktus van érte a hatóságokkal, az apával. Ha a végén erőszakkal veszik el az anyjától. A legtöbb nő szerencsére megérti ezt, belátja és együttműködik a szakemberekkel.

Ugye ez azért sosem ilyen egyszerű… –  vetem fel. Hát persze, hogy nem, jön a válasz azonnal. Mert vajon az nem a szeretet jele, ha le tudok mondani a gyerekemről, mert tisztában vagyok a korlátaimmal? Ha lemondok róla azért, hogy neki jobb legyen?” –  kérdez vissza Szilvia, aki őszintén elmondja, hogy előfordul az is, hogy egy nő életében a szenvedélybetegsége erősebb mindennél. Amikor valaki többször próbál leszokni a drogról, hiába. “A gyerek közben szenved, hol itt van, hol ott van. Ha valaki tényleg nem képes szakítani a függőségével, de belátja ezt, és gondoskodik a gyermeke jövőjéről, akkor ő igenis rengeteget tett azért a gyerekért.

Mindenkiben az anyámat kerestem!

Linda alig öt hete lakik itt a kisbabájával, Naomival. Ennek okai jó régre nyúlnak vissza. Talán a saját csecsemőkorára. Az édesanyja nem sokkal a születése után ugyanis elhagyta Lindát. Az apja nevelte fel, amiben Linda szerint nem volt sok köszönet. Ezekről az évekről óvatosan faggatom, érződik, hogy nem szeretné feleleveníteni azt az időszakot. “Milyen itt az élet?” – kérdezem, hátha erről szívesen beszél. “– érkezik a válasz, majd lassan elkezd mesélni.   Az elmúlt 15 évben rengeteget vándoroltam. Itt végre békés és nyugodt minden. Szilviáék nagyon kedvesek. Rengeteget segítenek. Napközben, ha Naomi nem alszik, eljárunk sétálni. Ha visszajöttünk, beszélgetek a felnőttekkel, ha van időm, rendet rakok, vagy megkérdezem, miben segíthetek.”

“Naominak négy testvére van. Mindegyiket én szültem, de egyik sincs velem. A két nagy az apjukkal és az apjuk új feleségével él, a harmadikat nevelőszülők nevelik. A legkisebbet egy éves kora előtt örökbe adtam. Csak Orsival tartom a kapcsolatot, ő az, aki nevelőszülőknél él. A nagyokat nem akarom már megzavarni. Miért mondtam le róluk? Nem tudtam megadni nekik azt, amire szükségük van. Az okokat inkább ne firtasd, kérlek.”

“Nem, nem akarok a gyerekkoromról beszélni. Az egyetlen dolog, ami eszembe jut róla, a fájdalom. Anyámat egyszer láttam életemben, teljesen véletlenszerű volt. A szomszédok szóltak, hogy nézd, az ott ő, tudjuk, emlékszünk rá, alig változott. Más megpofozta volna az anyját a helyemben, én átöleltem. Hisz semmit nem tudtam a miértekről. Az is későn derült ki, hogy próbálta felvenni velem a kapcsolatot, de apám eltette a leveleket. Ha pedig azért ment el, amit én is átéltem… Hagyjuk. Kocsma, gépek, de tényleg nem térnék ki rá. Apámat és a féltestvéremet azóta nem láttam, hogy húsz évesen, egy szál ruhában eljöttem a terrorból. A környékre sem akarok visszamenni. Legszívesebben elfelejtenék mindent.”

 

14 Fotó megtekintése

Anyaotthon

Az otthonban egyszerre legfeljebb 7-8 gyerek és 5-6 édesanya fér el.
Még több +
Valamelyik szoba inkább a nagyobb gyerekeké.
Még több +
Az otthon egyik kis lakója, aki édesanyjával él itt.
Még több +
A tündéri kislány édesanyja, az étkezőben. A háttérben melegszik az ebéd. Az itt lakók ugyanis teljes ellátást kapnak.
Még több +
A Fészek Gyermekvédő Egyesület egyik dolgozója.
Még több +
Nappali és étkező. Ezt a nagy asztalt ülik körül esténként az itt lakó anyák és gyermekek.
Még több +
Linda a kislányával.
Még több +

“Azóta néha-néha sikerült felállni. Általában akkor, amikor volt munkám. Kórházakban, éttermeknek takarítottam, de cseppet sem bántam. Egy ideig egy kedves, mozgáskorlátozott hölgyet ápoltam, nála megtanultam főzni-sütni is. Jó volt.

Férfiak… Mindegyiknek elhittem, hogy szeret, és hogy vállalni fogja a gyereket. Mindegyikben csalódnom kellett.

Az összes gyerekemet akartam, sokat gondolok rájuk, de szerintem jobb nekik nélkülem.

Naomival más a helyzet. Pontosabban én vagyok már más. Az ő apjával sem volt tökéletes a kapcsolatom, mégis úgy döntöttem, hogy megtartom ezt a kislányt. Azzal nem számoltam, hogy hirtelen kitesznek a társbérletből, és várandósan az utcára kerülök. Nem mintha ott lett volna víz, villany. A Gólyahír révén szerencsére volt hol laknom addig amíg Naomi meg nem született.

Aztán megismertem a gyülekezetben egy nőt, aki a fogadott anyám lett. Akkor értettem meg, hogy mindig, mindenkiben az anyámat kerestem. Azt az embert, akihez oda lehet bújni. Aki átölel, meghallgat, megvigasztal. A fogadott anyám ilyen volt, ő jó példát mutatott nekem. Sokat beszélgetünk, jó, hogy végre valaki megért engem is, meghallgat, válaszol a kérdéseimre. Az első beszélgetésünk után eldöntöttem, hogy Naomit nem adom örökbe. Nagy kincs nekem ez a kislány, nem fogok róla lemondani. Tudom, hogy nehéz lesz, de azt is tudom, hogy képes vagyok felnevelni. A segítséget is elfogadom már. Talán, mert megtanultam, hogy mi az a bizalom. Semmit nem szeretnék jobban, mint azt, hogy ez sikerüljön. Itt, Érden talpra lehet állni, csak akarni kell. Bennem pedig már van akaraterő.” 

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon