Család

Ferenc pápa: a mai emberiség erősnek hiszi magát, de súlyos magánytól szenved

A mai társadalom kórrajzát vázolta fel Ferenc pápa a vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén. A pápa azt szorgalmazta, hogy az egyház ítélkezés helyett várja nyitott ajtókkal, és fogadja be a sérült családokat.

Ferenc pápa megerősítette a házasság felbonthatatlanságának római katolikus tanítását. Az egyházfő kijelentette: a mai társadalom egyre kevésbé képes tartós párkapcsolatokat kötni. “A tartós, hűséges, lelkiismeretes, stabil és gyermekáldástól kísért szeretetet nevetségesnek tüntetik fel, és úgy tekintenek rá, mintha csak elmúlt korok hagyatéka lenne” – hangoztatta Ferenc pápa.

Ferenc pápa: a házasság nem utópia

Ellentmondásnak nevezte, hogy a legfejlettebbnek tartott társadalmakban a legalacsonyabb a népességszaporulat, a legnagyobb az abortusz, a válás, az öngyilkosságok aránya, valamint a környezetszennyezés is. A házasság intézménye az egoizmussal teli társadalmat félelemmel tölti el, de a mai ember is vágyódik a “valódi szeretetre”, “a házasság nem utópia” – tette hozzá a pápa.

“A globalizált világban, ahol egyre több a luxusotthon és a felhőkarcoló, egyre kevesebb az otthon és a család melege” – jegyezte meg. A Szent Péter téren délben mondott beszédében Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a társadalom ne magába zárkózó erőd legyen, hanem befogadó családok alkossák. Hozzátette: “fájdalmas boldogtalan, a szegénység és a háborúk elől menekülő gyermekeket látni, akik ajtóinkon kopogtatnak, szívünkhöz szólnak, segítségünkért könyörögve”.

Olvass többet Ferenc pápáról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top