Család

Kistestű kutyát fogadtak örökbe, aztán jött a meglepetés – fotó

Az amerikai Sue Markham szeretett volna örökbe fogadni egy kutyát a menhelyről, a férje azonban leszögezte, hogy csak kistestű kutya jöhet.

Ő itt Yogi, egy Jack Russell terrier, aki nem fog megnőni 10 kilósnál nagyobbra – ezt mondta Sue a férjének, amikor hoazavitte a cuki kölyökkutyát. Pontosabban ezt hazudta, ugyanis az asszony már akkor is tudta, hogy Yogi, ha felnő, bizony nem kistestű kutya lesz. Ő ugyanis egy dán dog. Az asszonynak azonban éppen ő tetszett meg, és nem akart lemondani róla.

Mire a férj rájött, hogy Yogi nem Jack Russell terrier, addigra már meg is szerette a négylábút. Így a feleség terve bevált, a kutya maradhatott.

Kistestű kutyát fogadtak örökbe, aztán jött a meglepetés

Yogi ma már egy közel 90 kilós, kifejlett kutya, akit imádnak a gazdái. Barátságos, érzékeny, bátor, védelmező, és nem agresszív, vagyis rendelkezik a dán dogok legjobb tulajdonságaival. Méretei miatt pedig a szomszédságban leginkább úgy emlegetik: Medve.

Forrás: The Dodo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top