Család

“Rendszeresen elkábított és megerőszakolt a férjem”

A Times magazinban írta le történetét az az asszony, akit a férje éveken keresztül bedrogozott, majd megerőszakolt, míg ő eszméletlen volt. Úgy tűnik azonban, hogy a bíróság szemében a házasságon belüli erőszak nem olyan súlyos bűncselekmény, hogy börtönbe kellene miatta zárni a férjet.

A történetem úgy kezdődik, mint oly sok más hasonló történet: elsöprő szerelem, amit esküvő követett egy olyan férfival, akiben mélységesen megbíztam. Pár évig boldog volt a házasságunk, de aztán minden kezdett összeomlani. Az életünk a hétköznapokról szólt – gyerekek, iskola, munka –, teljesen átlagos család voltunk, dolgozó szülők, akik nevelgetik a gyerekeiket. Aztán a házasságunk hetedik évében furcsa emlékezetkieséseim kezdtek lenni. 

Egy éjjel arra ébredtem, hogy egy tabletta van a számban.

Nem értettem hogy került oda, nem szedtem semmilyen gyógyszert, teljesen összezavarodtam. Egy másik alkalommal pedig anyaszült meztelenül ébredtem fel, pedig határozottan emlékeztem, hogy pizsamában feküdtem le aludni. Elkezdtem aggódni, hogy talán alvajáró vagyok.

Közben furcsa ízt éreztem a számban, nagyon keserű ízt, olyat, mint mikor nem tudod lenyelni a fejfájás-csillapítót elsőre, és elkezd feloldódni a nyelveden. Egy kis idő múlva ugyanezt a keserű ízt éreztem már az italaimban is. Azt hittem, valami komoly baj van velem. Majd az egyik éjjel arra riadtam fel, hogy a férjem fölöttem áll, az egyik kezében tart valamit, miközben a másikkal egy zseblámpával az arcomba világít. Amikor észrevette, hogy felébredtem, megpróbálta elrejteni a matrac alá, amit a kezében tartott, de addig küzdöttem vele, míg ki tudtam fejteni a kezéből.

Egy zavaros folyadékkal teli fiola volt az. Beismerte, hogy álmomban már egy ideje Xanaxot és Ambient ad be nekem.

Azt mondta, csak azért teszi, mert több pihenésre van szükségem, segíteni akart. Nem értettem semmit, megkértem, hogy soha többé ne tegyen ilyet, meg is ígérte. Én pedig hittem neki. A következő pár évben újra és újra rajtakaptam, hogy ilyen kis folyadékkal teli fiolákból akar nekem valamit beadni. Újra és újra megkértem, hogy hagyja ezt abba, ő pedig mindig valahogy el tudta velem hitetni, hogy nem csinálja többé, és csak az én javamat akarja.

Egyszer aztán a férjem otthon felejtette a telefonját. Mivel addigra már gyanút fogtam, hogy hátha valami bűnügybe keveredett, elkezdtem nyomozni. Ám olyat találtam a telefonján, ami az egész életemet megváltoztatta: három videót, amin a férjem épp megerőszakol, míg én teljesen ki vagyok ütve. Bepánikoltam.

David Wise, az erőszaktevő
David Wise, az erőszaktevő

Hogy lehet, hogy nem tudtam róla, hogy ilyeneket művel velem? Miért nem ébredtem fel közben? Nem ébredhettem fel, be voltam gyógyszerezve azzal a fiolányi zavaros löttyel. Akkora adagot adhatott nekem a gyógyszerekből, amiktől teljesen elvesztettem az eszméletem. Vajon hányszor tette ezt velem? Fogalmam sem volt róla. Undorodtam tőle, összezavarodtam, és féltem. Mindig tudtam, hogy valami nincs rendben vele, de még sosem volt rá ennyire egyértelmű bizonyítékom.

Lemásoltam magamnak a videókat, majd szembesítettem velük a férjemet.

Úgy tett, mintha ő semmi rosszat nem tett volna, és elhitette velem, hogy úgysem hinne nekem senki, még a videókkal együtt sem. Villámgyorsan elváltam tőle. Kiköltözött a házunkból és az életemből. Bár ott volt az alkalom, hogy tovább lépjek, mégis úgy éreztem, tennem kell valamit, el kell mondanom valakinek, hogy tudja meg a világ, milyen borzalmas dolog történt velem. Próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat és csak az új életemre koncentrálni, önsegítő könyveket olvastam, önsegítő csoportokba, tanácsadókhoz jártam rendszeresen.

Aztán eljött az a nap, amikor a szokásos láthatásra ment volna a fiam és a lányom a volt férjemhez, ám a fiamnak pont osztálykirándulása volt, így a lányomnak kettesben kellett volna eltöltenie az egész hétvégét az apjával. Mintha villám csapott volna belém, úgy ért a felismerés: amit a férjem művelt velem, az száz százalékig rossz. Ha meg tudta tenni ezt a borzalmat a saját feleségével, akkor bárkivel megteheti, akár a saját lányával is. Ez adta meg az utolsó lökést, hogy feljelentsem. Le kellett lepleznem azt a szörnyeteget, aki valójában volt.

Elvittem a videókat a rendőrségre, és elmondtam nekik, mit tett velem. A következő három évem arról szólt, hogy azzal a férfival küzdöttem, akiben valaha teljesen megbíztam. Harcolnom kellett vele a megerőszakolás miatt, és harcolnom kellett vele a gyerekeimért. Végül tavaly tavasszal a bírósági tárgyalások véget értek, a férjemet elítélték. Végre szabad lettem. Megszabadultam a hazugságaitól, a manipulációjától és a sötétségtől. Tovább léphettem, tudva, hogy biztonságban vagyok, ez az ember többé nem bánthat engem vagy a gyerekeimet.

Vagyis akkor még ezt hittem.

Két héttel később tartották a meghallgatását, ami sokkoló eredménnyel zárult. Bár ott volt a jogerős ítélet, mégsem kellett börtönbe mennie, csak házi őrizetbe került, tulajdonképpen szabadon engedték. Hogy lehet, hogy valakit ilyen súlyos bűncselekményért elítélnek, és mégis szabadon elsétálhat? És miközben a férjemet épp felmentette, a bíró azt mondta nekem: lehet, hogy az exem borzasztó férj, de jó apa, és meg kellene bocsátanom neki. Hogy micsoda?

Már bocsánat, tisztelt bíró úr, de az a férfi, ki tudja hányszor, megerőszakolt engem éveken keresztül. Az erőszak nem azt jelenti, hogy rossz férj, hanem azt, hogy ő egy bűnöző. Teljesen megsemmisültem. Elszállt minden hitem az igazságszolgáltatásban. Mély depresszióba estem, kezdtem elveszíteni a reményt, hogy még élhetek félelem nélküli, normális életet. Két hónappal később a volt férjem megszegte a házi őrizetet, ezért börtönbe zárták. Az ítélet szerint 5 évig kellett volna ülnie, de pár hónap múlva szabadon engedték.

Azért mesélem el a történetemet, hogy mindenki lássa, a házasságon belüli erőszak létező probléma.

Az én esetem sok beszélgetést indított el az igazságszolgáltatásról és arról, hogy vajon házasságon belül beszélhetünk-e egyáltalán nemi erőszakról. Igen. A nemi erőszak házasságon belül is nemi erőszak, és illegális. Néhányan nem értik, hogy egy férj hogyan erőszakolhatja meg a feleségét, mert az nonszensz. Az én történetem választ ad nekik is. Annak ellenére, hogy házasság van, ha nem egyezik bele a nemi aktusba mindkét fél, az erőszak akkor is marad. Ha pedig valakit elítélnek nemi erőszakért, akkor a büntetése a bűnéhez mérhető kellene hogy legyen. Sajnos ebben nincs egységes törvényi szabályozás, a bírón múlik, hogy mennyire súlyos szerinte egy nemi erőszak.

A mai napig küzdök a depresszióval, azzal a szégyennel és undorral, amit a videók felfedezése óta érzek. Mindennap próbálok pozitív maradni és célokat kitűzni magam elé, küzdeni azért, hogy megváltoztassam az emberek általános felfogását a nemi erőszakkal, különösen a házasságon belüli nemi erőszakkal kapcsolatban. Szeretném, ha az én történetem eljutna a többi asszonyhoz, akik hasonló helyzetben vannak, mint én. Talán erőt tudnak meríteni, hogy lépjenek, és vonják felelősségre az erőszaktevőjüket. Ha egyetlen emberen is segít a történetem, már megérte elmesélni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top