Család

8 kérdés, amit nem mersz feltenni az örökbe fogadó szülőknek

Egy kedves barátnőm az elmúlt négy évben két csecsemőt fogadott örökbe a férjével. Tapasztalata szerint az örökbefogadást még mindig rengeteg mítosz és félreértés övezi. Nyolc kérdés és válasz, hogy te is képben legyél!

Élénken emlékszem az első babalátogatásomra Éváéknál, a nagyobbik gyerekük csupán néhány hetes volt akkor. Amellett, hogy el voltam ájulva a bölcsőben szuszogó csöppségtől, rengeteg kérdés merült fel bennem. Fogalmam sem volt, melyiket illik feltenni és melyiket nem, pedig már évtizedes barátság a miénk. Zavaromat látva végül az újdonsült anyuka sietett a segítségemre. Kifejezetten kérte: inkább kérdezzek őszintén, mintsem hogy magamban valótlanságokat gondoljak. Szerinte az örökbefogadással kapcsolatban a legtöbb embert ezek a kérdések foglalkoztatják:

Mennyit kellett érte fizetnetek?

Semennyit. Hihetetlen, de igaz: a világon a legjobb dolgok ingyen vannak! Igen, mindig lehet hallani innen-onnan különböző nagyságú összegekről. Jó, ha tudod: hivatalosan senki sem kérhet pénzt az örökbe fogadó szülőktől a gyerekért. Nyílt örökbefogadásnál (amikor a vér szerinti és az örökbe fogadó szülők ismerik egymást) előfordulhat, hogy a felek külön megegyezést kötnek bizonyos költségek megtérítéséről. Ez viszont már a saját döntésük, kötelezni nem lehet őket semmire.

8 kérdés, amit nem mersz feltenni az örökbefogadó szülőknek

Jól látom, hasonlít rád, ugye?

Ritka eset, amikor a gyerek hasonlít az örökbe fogadó szülőkre, hiszen genetikailag semmi közük nincs egymáshoz. Persze létezik az a nem tudományos megállapítás, mely szerint akik szeretetben élnek, egy idő után hasonlítani kezdenek egymásra. A hasonlóság firtatása helyett inkább dicsérd meg a gyereket, hogy milyen szép, milyen aranyos, milyen egészséges! Az örökbe fogadó szülők szíve repesni fog az örömtől!

Ha mégsem boldogulsz vele, mit fogsz csinálni? Vissza lehet adni?

Nem. Ugyanúgy nem, mint ahogy a vér szerinti gyereket sem lehet visszavinni a csecsemőosztályra. Az örökbefogadás két felnőtt ember felelős döntése. Igen, tisztában vannak vele, hogy milyen hatalmas dologba vágták a fejszéjüket. Nem, még fogalmuk sincs, milyen nehézségek várnak rájuk. De már alig várják, hogy éjszakákon át járkáljanak a karjukon a babával, hogy anyák (és apák) napján papírvirágot barkácsoljon nekik a szemük fénye, és az állatkertben végre családi jegyet válthassanak. Nagyon, de nagyon régóta vágytak már erre. Bízz bennük, a többit megoldják!

Tudod majd úgy szeretni, mint a saját gyerekedet?

Az örökbe fogadó párok jelentős részének nincsen vér szerinti gyereke, tehát nem rendelkeznek összehasonlítási alappal. Az örökbe fogadó anya és apa mindent megtesznek azért, hogy kialakuljon a kötődés a gyermekükkel. Igen, hátrányból indulnak, hiszen az a bizonyos kilenc hónap (és még ki tudja hány év) eleve kimaradt. Az elhatározásuk viszont erős, és minden tőlük telhetőt megtesznek a harmonikus családi életért. Amit tehetsz: kínáld fel a segítségedet (pl. viszel nekik időnként ebédet, hogy tudjanak többet foglalkozni egymással)!

8 kérdés, amit nem mersz feltenni az örökbefogadó szülőknek

Tudod, honnan származik?

Ez a kérdés annak az aggodalomnak a tapintatos megfogalmazása, vajon van-e a gyerekben ilyen vagy olyan vér? Aki belevág az örökbefogadásba, egyben azt is elfogadja, hogy nem feltétlenül a jól szituált, tökéletesen problémamentes és kizárólag Árpád apánktól eredeztethető kutyabőrrel rendelkező családok kényszerülnek örökbe adni a gyereküket. Jó esetben az örökbe fogadó szülők tudják, hogy milyen felmenőktől származik a gyerekük (ez később fontos lesz, amikor a gyökerek keresésére kerül sor). De előfordul (pl. alkalmi kapcsolatból született gyerek esetén), hogy vannak bizonytalan tényezők.

Nem félsz, hogy megkeresnek a gyerek vér szerinti szülei?

Ha egy szülő lemond a gyerekéről, általában azért teszi, mert valamilyen oknál fogva nem tud róla gondoskodni. Nyílt örökbefogadásnál természetesen meg lehet egyezni, hogy az örökbe fogadó szülők időnként hírt adnak a gyerek hogylétéről, fejlődéséről. Azt azonban jó tudni: ha valaki egyszer saját akaratából lemondott a gyerekéről, semmiféle jogi úton nem követelheti vissza.

Elmondjátok a gyereknek, hogy örökbe fogadtátok?

Mindenképpen. Az örökbe fogadó szülők komoly előképzésben részesülnek, ahol a szakemberek külön felkészítést tartanak számukra arról, mikor és hogyan érdemes a gyermekük tudtára adni az igazságot. Ma már ráadásul számos kiváló szakkönyv is rendelkezésre áll a témában. Semmiképpen nem szerencsés, ha egy gyerek a család valamelyik ismerősétől, esetleg a szomszédtól tudja meg, hogy nem a vér szerinti szüleinél nevelkedik. Az, hogy mikor és hogyan történik a nagy beszélgetés, kizárólag az apa és az anya döntése. Ezt illik tiszteletben tartani.

8 kérdés, amit nem mersz feltenni az örökbefogadó szülőknek

Ugye jó érzés, hogy megmentettél egy (esetleg több) életet?

A barátnőm a világ legszerencsésebb emberének tartja magát, hiszen már két gyerek is őt választotta anyukájának, pedig nem is ő adott nekik életet. Megmentőként semmiképpen nem tekint magára. Szerinte az örökbefogadás egy hatalmas csoda és páratlan lehetőség az élettől, sokkal inkább ajándék, mint áldozat. Már csak élni kell vele!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top