Család

Ennyibe kerül az iskolakezdés – ezekre a kedvezményekre számíthatunk

Hamarosan kezdődik az iskola. Nézzük, mibe kerül mindez, és milyen kedvezményeket vehetünk igénybe.

Amire szükség lesz

A beiratkozással egy időben megkapták a szülők a méretes eszközlistát is azokról a tárgyakról, amikre feltétlenül szükségük van a leendő elsősöknek. Iskolánként eltérő lehet a lista, azonban az alapfelszerelés mindenhol ugyanaz: szükség van iskolatáskára, tolltartóra, tornazsákra, tornafelszerelésre, füzetekre, ceruzákra, színesekre, filctollakra, festékre, ollóra, ragasztóra, gyurmára, színes papírra, rajzlapra… Az elsősöknek kell emellett játék óra, tükör, logikai készlet, számolópálcika, színes korongok, betű- és számkészlet is, hiszen ők még csak most fognak a betűkkel és számokkal megismerkedni. A későbbi években szerencsére több eszköz is továbbvihető, így nem kell minden évben mindenből újat vásárolni. 

Mennyibe kerül mindez?

Természetesen az iskolai felszerelésben is vannak különböző márkák, így az árak jelentősen eltérnek. A legdrágább tétel az iskolatáska, és mivel ezt mindennap hozza-viszi a gyerek, érdemes jó minőségűt venni, amit több éven át is használhat. Az árak körülbelül 7-8000 forintnál kezdődnek, de 36 000 forintért is van márkás darab. Léteznek úgynevezett szettek is, ahol a táska, tolltartó, tornazsák mintája megegyezik, ezek 20-40 ezer forint közötti áron kaphatók az idén.

A füzetek ára körülbelül 45 forinttól 300 forintig terjed, ezekből ráadásul érdemes többet is venni, mert betelhetnek év közben. A színesek, filctollak, festékek között is találunk pár száz forintosat, de 3000 forintba kerülőt is. Egy megkérdezett leendő elsős édesanyja elmondta: mindenből megpróbálta a lehető legolcsóbb, de még jó minőségű darabot megvenni, így 15 000 forintba került az indulócsomag iskolatáska, tolltartó, tornazsák és tornafelszerelés nélkül. A felső összegek tájékoztató jellegűek, határ a csillagos ég…

Ennyibe kerül az iskolakezdés - ezekre a kedvezményekre számíthatunk

Kedvezmények

Idén számos kedvezményt kaphatnak az iskoláskorú gyermekeket nevelő szülők, ezeknek érdemes időben utánanézni. Az első–második–harmadik osztályosok például ingyen kapják a tankönyveket, ami a felsőbb évfolyamok számára még 10-12 ezer forint plusz kiadást jelent.

Szeptembertől ingyen étkezhetnek az iskolában a nagycsaládosok alsós gyerekei, de a felsősök is féláron kapják az ellátást. A menzai étkezés egyébként átlagosan havi 6-9000 forint.

A munkaadók adhatnak munkavállalóiknak utalvány formájában iskolakezdési támogatást, ezt mindkét szülő megkaphatja a gyerek után, mértéke gyerekenként 30 450 forint. Ez szintén nagy segítség lehet, a legszükségesebb kiadások jelentős részét fedezheti.

Forrás: K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő

Még több cikk az iskolakezdésről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top