Család

Maga húzta ki a hasából a kisfiát – meghökkentő eljárással szült egy nő

El tudsz képzelni egy olyan szülést, ahol maga a kismama is asszisztensként szerepel? Meredeken hangzik, de nem lehetetlen. Az úgynevezett asszisztált császármetszés, amikor az anya emeli ki a babát a saját hasából, igen ritka beavatkozásnak számít. Nemrég egy németországi klinikán történt ilyen. Bár sokak számára horrorisztikus a kulcsmozzanat, az anya úgy érzi, hogy a kiemelés neki lelkileg sokat jelentett.

A németországi Mindenben élő Oxana Kaiser az első gyermekét császármetszéssel hozta világra, majd a következő hármat természetesen szülte meg. Amikor ötödik alkalommal lett várandós, egy betegség miatt az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy a gyermek csak császármetszéssel születhet.

Mivel saját tapasztalatai alapján tudta már, hogy mi a különbség a két út között, elkeseredett volt: “A legidősebb gyermekem születése után volt bennem egy buta kis kétely, hogy ő vajon tényleg az én gyerekem-e. A többi gyerek esetében fel sem merült ez a kellemetlen érzés” – nyilatkozta Kaiser a német médiának, miután néhány hete világra jött ötödik gyermeke végül olyan eljárással született meg, amilyenre korábban Németországban nem volt példa.

Oxana Kaiser ugyanis a császármetszéssel kapcsolatos érzéseit a fogadott szülésznőjével is megosztotta. Elmondta, hogy első császármetszése során kirekesztettnek érezte magát, ahogy a derekánál elfüggönyözték a műtéti területet, és az orvosok illetve szülészek “szinte nélküle” végezték a dolgukat.

“Az én testem, az én szülésem, az én babám”

Ekkor merült fel a kismamát kezelő német kórház szülészcsapatában, hogy kipróbálhatnák azt az ausztrál példát, amiről ők maguk is csak a médiából értesültek. A 2013. decemberi  eset főszereplője egy roppant elszánt ausztrál nő volt, aki 41 évesen ikreket várt, és akik 10. és 11. gyermekei voltak már. A nőnél a 36. héten vált egyértelművé, hogy természetes úton nem szülheti meg az ikreket, amitől teljesen összetört. Korábban négy császármetszése volt, mindegyiket “túl sterilnek, túl medikalizáltnak, és túl személytelennek” érezte. Mivel tervei szerint az ikrek után több gyereket már nem szül, utoljára egy emlékezetes szülésélményre vágyott.

Korábban olvasott az úgynevezett anya által asszisztált császármetszésről, ami a hagyományos császármetszéshez hasonlóan zajlik egészen addig, amíg a babát ki nem emelik az anya hasából. Normálisan ilyenkor az orvos kiemeli a babát, átadja a szülésznőnek, egy pillanatra ránéz a gyerekorvos, majd az anya hasára fektetik, illetve az apának adják az újszülöttet. Az asszisztált császármetszés során viszont az orvos kiemeli a baba fejét, vállát majd az anya maga húzza ki a babát.

Az öntudatos ausztrál nő, név szerint Gerri Wolf az mondta mindenkinek: “az én testem, az én szülésem, az én gyerekem”. Megkérte hát az orvosait, tegyék lehetővé, hogy az ikreket ő is maga húzza ki a hasából. Az orvosok kezdetben a fertőzésveszélyre hivatkozva megtagadták a kérést (hagyományos császármetszésnél az anya nem mosakszik be, mint az orvosok, szülészek). A nő viszont szenvedélyesen kitartott az ötlet mellett, és végül meggyőzte orvosait.

2013. december 22-én, a szülés napján az ausztrál nő a személyzethez hasonlóan bemosakodott, kezére kesztyűt húztak. Majd gerincérzéstelenítést kapott, és miközben előkészítették, felvágták a hasát. Mikor eljött a pillanat, az orvos a nő kezét a hasához vezette, és kiemelhette az első kislányt. A kislányt mellkasára fektette, tartotta a bal kezével, majd a jobb kezével a másik kislány után nyúlt, és némi segítséggel őt is magához húzta.

Az anya elégedett, a szakma fanyalog

A németországi Bad Oeynhausen kórházának szülészeti részlege az ausztrál esetet átbeszélve arra jutott, hogy a fertőzésveszély kockázata csak kis mértékben nő, ezért ők is engedélyezik Oxana Kaiser számára.

Az ausztrál esethez hasonlóan a német kismama is bemosakodott a műtéthez, majd miután az orvos kihúzta a kisfia fejét és vállát, és már csak a lábacskái voltak bent, a nő megfoghatta a gyermeket, és maga emelhette ki a 4100 grammos, 57 centiméter hosszú Eric Maximiliant. Az anya tökéletesen elégedett volt a szüléssel, és a szülést levezető orvosok, szülészek is pozitív tapasztalatokról számoltak be.

Maga húzta ki a hasából a kisfiát – meghökkentő eljárással szült egy nő

A szakma azonban nem fogadta egyértelműen pozitívan az “újítást”. Több vezető szülészorvos is a megnövekedett fertőzésveszélyt, a műtő sterilitásának sérülését hangsúlyozza a német lapokban. De akad olyan szülész is, aki azért háborog, hogy manapság a szülés  kezd “élményközpontú rendezvénnyé” átalakulni.

Sok orvos nem érti azt sem, hogy mitől érzi a kismama császármetszés során kirekesztettnek magát, hiszen ma már a kiemelést követő percekben az anyára helyezik a babát, és többnyire annak sincs akadálya, hogy az apa bent tartózkodjon a műtőben. Természetesen a kirekesztettség, idegenség érzés jogos lehet olyan nőknél, akiket altatásban császároznak, ez azonban a császármetszéses esetek kevesebb mint 5 százalékára jellemző.

Elterjed-e széles körben a módszer?

Dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem 2. számú Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója szerint az, hogy a gyermeket az anya emeli ki, szimbolikus jelentőségű. A kötődés kialakulása szempontjából nem jelent különösebb előnyt, hiszen egy normál császármetszés során is pár perccel később már az anyára fektetik a babát. “Én azt gondolom, hogy a nők elenyésző része vágyik csak rá, hogy a gyermeket maga húzza ki a hasából. Megkockáztatom, hogy százból 99 nő nem vállalkozna rá. Éppen ezért nem is hiszem, hogy a módszer széles körben elterjedne” – mondta. Véleménye szerint technikailag viszont akár itthon is megoldható egy ilyen szülés: a fő kihívás a sterilitás biztosítása, ezen kívül csak azt kell megoldani, hogy a gerincérzéstelenített nő félig ülő helyzetbe kerüljön, hogy jól elérje a babát.

10-15 év múlva alig lesz már természetes szülés

“A trendek azt mutatják, hogy 10-15 év múlva természetes szülés szinte csak Afrikában lesz. Brazíliában, Kínában ma már 70-80 százalék a császármetszés aránya, de az USA-ban, Nyugat-Európában, illetve nálunk is  a szülések 30-40 százaléka császár” – állítja dr. Ács Nándor. Aki az első gyermekét császárral szülte, jellemzően a következőket is így szüli, még ha ez orvosilag nem is szükségszerű. Jellemző az is, hogy a császármetszéssel született lányok felnőttként szintén inkább a császármetszést preferálják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top