Család

Kevés a nevelőszülő, nem jut család a gyerekeknek

A gyermekvédelmi törvény értelmében a gyermekotthonokban élő gyermekeknek fokozatosan nevelőszülőhöz kellene kerülniük, ám a folyamat nem halad a megfelelő ütemben...

Az Országgyűlés még 2013 végén fogadta el a gyermekvédelmi törvény módosítását, ami arról szólt, hogy a gyermekotthonokban élő gyerekeket a megfelelő lelki, érzelmi fejlődésük érdekében fokozatosan nevelőszülőhöz kell adni, hogy családban nevelkedhessenek. Ennek értelmében a szakellátásba újonnan bekerülő 12 éven aluli gyermekeket már befogadó szülőnél kell elhelyezni. Az eddig otthonban nevelkedőket három lépcsőben kellene családokhoz költöztetni: a harmadik életévüket be nem töltötteket tavaly december 31-ig, a három és hat év közöttieket idén év végig, a 6 és 12 év közöttieket pedig 2016. december 31-ig.

Mindenhez persze az eddiginél több nevelőszülőre van szükség, ezért a kormány jelentősen megemelte az érintettek bérét, és foglalkoztatási jogviszonnyá alakította a munkájukat. Ez rövid távon sikeres volt, növekedni kezdett a nevelőszülők száma, 2014 végére azonban mintegy 8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Kevés a nevelőszülő, nem jut család a gyerekeknek

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyilvántartása szerint tavaly év végén, amikor a számnak csökkennie kellet volna, hiszen a 3 évesnél kisebb gyerekeknek szülőkhöz kellett volna kerülniük, a 22 524 gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyerekből 14 ezren éltek nevelőszülőnél, 8168-an pedig gyermekotthonban. Ez visszaesés, hiszen 2013-ban még csak 7770 gyerek lakott otthonban. A probléma oka a nevelőszülő-hiány lehet, hiszen amíg 2013-ban 5753 fő nevelőszülőt tartottak nyilván, tavaly év végén már ennél több mint háromszázzal kevesebbet.

Tavaly év végén a 3 évesnél fiatalabb gyerekek 13 százaléka még mindig nem élt családban. A tárca ezt az érintettek betegségével, fogyatékosságával indokolja, ám egy jelentés szerint több olyan gyerek is otthonban él, akik esetében ez nem indokolt – írja az mno.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top