Család

Óvodai felvételi előkészítőre járnak a hongkongi gyerekek

A verseny már ebben a korban elkezdődik.

Óvodai felvételi előkészítőre járatják gyermekeiket a hongkongi szülők, akik abban hisznek, hogy a legjobb óvodákból vezet az út a legjobb általános, majd középiskolákba, végül a legjobb egyetemekre.

A legfelkapottabb hongongi óvodákba minden évben több mint ezren jelentkeznek néhány tucat helyre, így felvételi interjút tartanak a gyerekeknek, ahol eldől, hogy kik kerülhetnek be az intézménybe. Ha pedig van óvodai felvételi, abból egyenesen következik, hogy erre specializálódott cégek felvételi előkészítőt is szerveznek a kisgyerekeknek.

Óvodai felvételi előkészítőre járnak a hongkongi gyerekek

Az előkészítőn a kicsik megtanulnak magabiztosan köszönni és bemutatkozni, illetve olyan feladatokat gyakorolnak, amik a felvételin is előfordulhatnak, például a rajzolást, a legóház-építést vagy épp a gyümölcsök beazonosítását. Van olyan szülő, aki már 8 hónapos korától járatja a gyerekét felvételi előkészítőre.

A kurzusok nem olcsók: egy 12 alkalmas előkészítőn való részvétel 4480 hongkongi dollárba, vagyis mintegy 160 000 forintba kerül.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top