Család

Továbbra is fogy a magyar

Továbbra is fogy a magyar, legalábbis a legfrissebb statisztikából ismét ez derül ki. A KSH adatai szerint a 11 ezerrel többen haltak meg 2015 első két hónapjában, mint ahány baba született.

2015 első két hónapjában többen születtek, de többen is haltak meg, mint 2014 ugyanezen időszakban – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal honlapján. A KSH adatai szerint a természetes fogyás száma idén 18 százalékkal, 10 829 főre emelkedett.

2015 januárjában és februárjában 14 640 baba született, ami 3,6 százalékkal magasabb számot mutat (504 fő) az előző évi adathoz képest. A halálozások száma ugyanakkor kiugróan magas értéket (25469), 18 százalékos emelkedést (3945 fő) mutat 2014 első két hónapjához képest.

Továbbra is fogy a magyar

A halálozások száma jóval nagyobb mértékben emelkedett az elmúlt időszakban, mint a születéseké, ezért a természetes fogyás a 2014. január-februári adatnak megfelelő 7388 fővel szemben 2015 első két hónapjában 10 829 főre emelkedett.

A Statisztikai Hivatal adatai szerint a házasságkötések száma 5,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, ami azt jelenti, hogy 2015 első két hónapjában 2570 pár járult az anyakönyvvezetők elé.

További cikkek születés, házasságkötés témában az NLC oldalán:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top