Család

Kiretusálták az osztályképről a feminista feliratot

Kiretusáltatta az iskola igazgatónője az osztályképről a 13 éves lány pólóján látható feminista feliratot.

Alaposan ledöbbent a 13 éves Sophie, amikor meglátta, hogy fekete pólójának FEMINISTA feliratát kiretusálták a nyolcadikos osztályképről. A lány ezt követően bement az iskola igazgatójához, és megkérdezte az esetről. Az igazgatónő azt válaszolta, a fényképész felhívta őt és tájékoztatta a pólóján olvasható szövegről, mire ő döntött úgy, a fotós retusálja ki a képről a feliratot.

Kiretusálták az osztályképről a feminista feliratot

Miután az igazgatónőtől számon kérték a döntését, elnézést kért a 13 éves lánytól, és megkérdezte azt is, miért visel feminista feliratos pólót. Sophie válasza szerint fel szeretné felhívni a figyelmet, hogy szükségük van a feminizmusra, és azt akarja elérni, hogy az iskolában tartsanak felvilágosítást a feminizmusról. Meg akarja mutatni, hogy az iskolát együtt szeretnék mindenki számára jobb hellyé és közösséggé tenni. Sophie még hozzátette, nem gondolja, hogy túl sokat kérne.

A lány április 17-re máris szervezett egy eseményt, melyen a közösségi média közbenjárását szeretné megköszönni.

További cikkek feminista témában az NLC-n:

Forrás: The Stir

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top