Család

Egy évre előre megfőzött a feleségének a szerelmes katona

A 27 éves Yin Yunfeng a kínai hadseregben szolgál, külföldön állomásozik, és évente csupáncsak egyszer utazhat haza a feleségéhez.

A legutóbbi látogatásakor szomorúan látta, hogy tanárként dolgozó neje, Zhao Mai mennyire elfoglalt: gyakran arra sincs ideje, hogy főzzön magának valamit. A férj úgy döntött, ezt nem hagyja annyiban, ezért előre megfőzött egy évre való, fagyasztóban eltartható ételt a felesége számára.

Készített egyebek mellett mintegy 1000 gombócot és 150 litert az asszony kedvenc tésztaleveséből. Minden egyes adagot külön-külön csomagolt be és mivel a saját fagyasztójuk nem volt elég nagy, az ételek egy részét családtagoknál, barátoknál raktározták el.

Egy évre előre megfőzött a feleségének a férfi

Nem “csak” főzött

Ezzel azonban nem volt vége, Yunfeng ugyanis nem “csak” főzött, az otthonuk különböző pontjain édességeket rejtett el, melyekhez szerelmes üzeneteket is mellékelt. A meglepetések hollétére pedig utólag, a leveleiben vagy telefonon vezeti rá feleségét a távolból.

Zhao Mainak az ételek sokat segítenek, hogy elviselje a férje hiányát. Saját bevallása szerint minden alkalommal, amikor elfogyaszt egy-egy fogást, érzi, hogy a férje vele van, és nagyon-nagyon szereti.

Azért ez igazán szép, azt be kell látni.

Forrás: metro.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top