Család

Gyerekük születése tette csak boldoggá a lottómilliomos párt

Van, ami sokkal fontosabb a pénznél.

A brit Matt és Cassey Topham mindössze 23 évesek voltak, amikor két évvel ezelőtt 45 millió angol fontot, vagyis nagyjából 18 milliárd forintot nyertek az eurolottón. A fiatal pár összeházasodott, nemrégiben pedig megszületett az első gyermekük, Alfie.

Gyerekük születése tette csak boldoggá a lottómilliomos párt

“Sosem gondolták volna, hogy bármi felülmúlhatja azt, amikor nyertek a lottón, de most érzik úgy, hogy igazán övék a főnyeremény” – nyilatkozta egy brit lapnak a család egyik ismerőse.

Gyerekük születése tette csak boldoggá a lottómilliomos párt

Tophamék a nyereményből 5 millió fontot arra költöttek, hogy építtessenek maguknak egy olyan házat, mint azok a dombocskák, amikben a teletubbie-k laknak. A különleges épület napenergiával működik, és minden luxussal fel van szerelve, többek között egy barlangmedence is található benne.

A házaspár egy luxus babaszobát is kialakított a házban, és persze rengeteg ruhát és játékot vásároltak a kisfiuknak.

Forrás: mirror.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top