Család

Már legalább 3000 gyerek lett árva az ebolajárvány miatt

Az ebolajárvánnyal leginkább sújtott nyugat-afrikai országokban, azaz Sierra Leonéban, Libériában és Guineában már több mint háromezer gyermek lett árva a terjedő fertőzés miatt – mondta az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) egy magas rangú illetékese a Hszinhua kínai hírügynökségnek New Yorkban pénteken.

Mickey Chopra, a szervezet egészségügyi felelőse az exkluzív interjúban hozzátette, hogy a mindkét szülőjüket elvesztők valós száma a négyezret is elérheti, mert az elmúlt hetekben rosszabbodott a helyzet a térségben – írja a hirado.hu.

A mostani súlyos ebolajárvány februárban Guineában kezdődött, a fertőzés azóta néhány más országra, mindenekelőtt Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint a vírus eddig 8914 embert fertőzött meg, akik közül 4500-an haltak meg.

Chopra arra is felhívta a figyelmet, hogy az ebolaáldozatok gyermekeit sokszor megbélyegzik, a rokonok is félnek őket magukhoz venni, mert attól tartanak, hogy a kór rájuk is átterjed. A pánik fokozódásával sok családból eltávolították a korábban árvaként már befogadott rokon gyermekeket. Ehhez a helyzethez a gyermekeket segítő szervezeteknek is alkalmazkodniuk kell – hangsúlyozta. Az UNICEF most azon dolgozik, hogy az árvákat fogadni tudó központokat hozzon létre a térségben.

A tisztviselő az ebolajárvány további következményeként említette, hogy a térség kórházaiban jelentősen korlátozódtak a más súlyos betegségek (köztük a malária és a tbc) gyógyítására fordítható egészségügyi források és eszközök. Emiatt valószínűleg gyermekek ezrei halnak meg ezekben az országokban.

Chopra megemlítette azt is, hogy az UNICEF 200 millió dolláros támogatást kért az ENSZ forrásaiból arra a küzdelemre, amelyet az ebolajárványban megbetegedett vagy árván maradt gyermekek érdekében folytat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top