Család

Mese a lányról, a tornáról és a kilókról

Réges-régen, időszámításunk előtt, egy távoli galaxisban élt egy kaposvári kislány. Sokat betegeskedett, kétszer kellett elkezdenie az óvodát, hogy egyszer sikerüljön kijárnia a kiscsoportot. Emellett ügyetlen volt, mondhatni kétbalkezes. Így aztán a szülei úgy döntöttek, beíratják művészi tornára, hadd javuljon a mozgása, az egyensúlyérzéke, erősödjön az immunrendszere.
Mese a lányról, a tornáról és a kilókról

Telt-múlt az idő, a kislányból lányka lett, a művészi tornából ritmikus sportgimnasztika. A lelkesedése nem csappant, járta az edzéseket, büszkén vitte a vállán a karikáját, peckesen lépdelt az utcán a hátizsákja alatt. Nem lett belőle nagy bajnok, de stabil csapattag igen.

Újabb évek teltek el, a természet tette a dolgát. A lánykából nagylány lett, az RSG-ből ritmikus gimnasztika. Egy napon az édesanyját behívatta az edző. “Fogyókúrára kell fogni a gyereket – mondta neki. – Az nem lehet, hogy egy versenyző a 150 centijéhez 40 kiló fölött legyen.” Aztán még hozzátette: “Szereljenek lakatot a hűtőszekrényre, ha másként nem megy.” A hűtőre nem került lakat, de a nagylány fejébe így is szöget ütöttek az edző szavai. Fogyókúrázni kezdett, kihagyta a reggeliket, sanyargatta magát. Egészen addig, amíg egy nap ki nem ájult az iskolapadból az éhségtől.

Mese a lányról, a tornáról és a kilókról

Több sem kellett a nagylány apjának és anyjának, véget vetettek az edzéseknek, a nyári edzőtáborba sem engedték el. A lány maga is meglepődött, mennyire megkönnyebbült a döntéstől. Felszabadultan ölelte meg a szüleit, és onnantól kezdve az iskolai sportszakkörbe járt a barátaival. Jókedvűen, örömmel, 40+ kilósan.

A fenti történet rólam szól. Ma már tudom, hogy a szüleim az életemet mentették meg 13 éves koromban. Én pedig megtanultam a leckét: fontosnak tartom, hogy a lányom sportoljon, de nincs az az edző, nincs az a verseny, nincs az az érem, amiért megérné, hogy az egészségét veszélyeztesse.

Mese a lányról, a tornáról és a kilókról

A legtöbb gyerekből nem lesz élsportoló, de későbbi testi, lelki egészségük megalapozásához sokat tesz hozzá a rendszeres mozgás. A sport azonban nemcsak a gyerekeknek, de az anyukáknak is tartogat kihívásokat. A napi rendszerességű edzésekhez mindig makulátlanul tiszta ruhákat biztosítani nem egyszerű feladat! A Persil Duo-Caps kétkamrás felépítésének és koncentráltabb formulájának köszönhetően gyorsan és hatékonyan távolítja el a legmakacsabb foltokat is, miközben óvja a ruhák anyagát, színét. Arasson Ön is győzelmet a sportfoltok felett a Persillel!

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top