Család

Egyre több pár a Facebookot okolja a válásért

A közösségi oldal ideális hely az egykori szerelmekkel való kapcsolatfelvételre, de új és izgalmas kapcsolatok kialakítására is.

Tizenegy százalékkal nőtt a válások száma Szerbiában 2012. és 2013. között, amit sokan a “rohanó világ” okozta kihívásokkal magyaráznak, egyesek egyenesen az idén 10 éves Facebookot teszik felelőssé kapcsolatuk felbomlásáért. Eszerint tavaly Szerbiában 8170 házaspár vált el, a házasságok átlagos időtartama pedig 13,4 év volt. A statisztikák szerint a nők átlagosan 39 évesen, a férfiak pedig 43 évesen válnak el, az esetek több mint felében gyerekek is születtek a házasságból, akik többnyire az anyákhoz kerültek.

A pszichológusok a házasságok felbomlását többek között azzal magyarázzák, hogy az urbanizáció és a felgyorsult világ miatt az értékrend is megváltozott. “A házasságok könnyen köttetnek, és így könnyen véget is érnek. A klasszikus család évek óta válságban van, elvesztette szilárd alapjait és valódi jelentőségét is” – állapította meg Zarko Trebjesanin pszichológus.

Ez az új típusú világ egyben technológiai fejlődéssel jár, ami újabb lehetőségeket teremt a félrelépésre, és éppen ez az egyik leggyakoribb oka a válásoknak. A válságba került párkapcsolatokért egyre többen teszik felelőssé a Facebookot, amely ideális hely a kapcsolat felvételére az egykori szerelmekkel, de új és izgalmas kapcsolatok kialakítására is.

Szerbiában egyelőre nem végeztek kifejezetten a közösségi oldalakra kiterjedő párkapcsolati felmérést, a pszichológusok azonban azt mondják, egyre többször keresik fel őket olyanok, akik az internetet hibáztatják párkapcsolatuk megromlásáért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top