Család

Milyen csaj legyen a lányodból? Ők megmutatják!

Már rég elmúltak azok az idők, amikor egy könyvbeli kislánynak annyi volt a dolga, hogy szépen beszéljen a felnőttekkel, és mindig tiszta, rendes legyen a ruhája. Hogy mit gondol, mit szeretne, az ehhez képest másodlagos volt – a felnőttek nyilván azt hitték, hogy jó kislánynak lenni a legjobb dolog a világon. Íme, a kezdőcsapat, akiknek köszönhetően el lehet hinni, hogy világ lehet szebb, és megerősíti, amit mindig is tudtunk, vagyis hogy a lányok ugyanolyan okosak és bátrak, mint a fiúk – utóbbiak pedig nyugodtan nyafoghatnak és lehetnek gyávák, gyengék, ha éppen olyanjuk van.

Milyen kár, hogy nem valóságosak! Nagyon sajnálom, hogy örökre gyerekek maradnak – hihetetlenül jó lehet a felnőtt Harisnyás Pippi vagy Anne Shirley barátnőjének lenni. Ahogy már gyerekként is azt kívántam, bárcsak egyszer megjelennének az avasi lakótelepen. Nem mintha bármi baj lett volna a barátaimmal, de nekünk például nem volt kék nadrágot, sárga kabátot és apró szalmakalapot viselő kis cerkófmajmunk, csak ötünknek egyetlen tengerimalacunk és guppink, és a minket örökösen elkergető öreg bácsit sem tudtuk édibédi nagypapává változtatni, ahogy Anne Shirley a zord felnőtteket. Mindegy, azért csak felnőttünk.

Azt nem mondom, hogy ezekről a könyvhősnőkről kell példát venni, mert ők ezt biztosan utálnák: hiszen éppen azt nem szeretik, ha megmondják a gyerekeknek, hogy milyennek kell lenniük. Jó fejnek, bátornak, kitartónak, eredetinek lenni mindenesetre jó üzenet. Ami viszont rejtély: vajon miért vannak többségben a vörös hajú, szeplős lányok? Vajon kiskorukban őket éri a legtöbb hátrányos megkülönböztetés?

Van barátod

Szegedi Katalin: Lenka
Vörös hajú, teliholdarcú, duci kislány, akinek nincsenek barátai. Dundisága miatt kicsúfolják, ezért idejét papírok, ceruzák, zsírkréták társaságában tölti, és alkot, ahogyan tud. Egy nap aztán a szemüveges, nyüzüge Palkó meglátja, ahogy rajzolgat az aszfalton. Elég romantikus filmet láttunk már, hogy sejtsük, barátra talál egymásban a két csodabogár. Hogy Lenka ne legyen egyedül, Szegedi Katalin megalkotta a könyv párját is, a Palkót.

Miért szuper felnőttként is?
Mert elgondolkodtat, mennyire nem változunk, és nemcsak a gyerekek képesek megbántani egymást, kiközösíteni a csoport egy tagját, létező vagy mondvacsinált ok miatt. Ahogy egy olvasó fogalmaz, “mert Lenka voltál, vagy Palkó voltál, vagy most is Lenka vagy Palkó vagy, vagy Anya vagy, akinek van egy Lenkája. Vagy egy Palkója”. És mert jó rájönni és érezni, hogy szeretetre méltó vagy, és van igaz barátod, társad – valahol. Csak egymásra kell találnotok.

Milyen csaj legyen a lányodból? Ők megmutatják!

Légy szabad!

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi
Könnyű a svédeknek nőbarátnak lenni, ha az anyatejjel együtt szívták magukba az őslázadó, vicces, okos, önálló, mindenre képes Pippi kalandjait. A szeplős, sárgarépaszín hajú, copfos, hatalmas fekete cipőt és felemás harisnyát hordó Pippi a Villekulla-villában él lovával és Nilsson úrral, az elegáns cerkófmajommal. Nem akarja megmenteni a világot, nem akar hős lenni és hőstetteket véghezvinni, ő egyszerűen csak élni szeretné az életét, míg a hajóskapitány papa érte nem jön. Leleményes, vicces és kedves, ezért Pippi sosem megy ki a divatból. Kíváncsi lennék, kivel élne felnőttként – ha egyáltalán.

Miért imádod felnőttként is?
Mert (leendő) szülőként megmutatja, hogy minden gyermeknek szüksége van önállóságra ahhoz, hogy képes legyen beilleszkedni a világba, és mert Pippi függetlensége, belső szabadsága arra bátorít, hogy sosem késő elkezdeni, hogy önmagad légy.

Milyen csaj legyen a lányodból? Ők megmutatják!

Párban szép

Erich Kästner: A két Lotti
Girlpower akcióban. Megunhatatlan történet az ikerlányokról, akiket egy korai válás szétszakít, de a szerencsének és a lányok okosságának, bátorságának hála, a család újraegyesül. Még az amúgy boldog egyeduralkodóként élő egykék is egy pillanatra elsárgulnak az irigységtől, milyen jó egy ikertestvér. Vagy másoknak egy olyan testvér, akivel eszement terveket lehet szövögetni, és nem csak árulkodik, elveszi a rágódat vagy nem hagy aludni. (Már túl vagyok rajta.)

Miért jó ezredszerre újraolvasni?
Mert akár csendesnek és visszahúzódónak, akár cserfesnek és nyughatatlannak születtél, úgy vagy jó, ahogy vagy. A két Lotti összefogással éri el a célját, Kästner nem foglal állást egyik lány mellett sem.

Milyen csaj legyen a lányodból? Ők megmutatják!

A szívkirálynő

Lucy Maud Montgomery: Anne Shirley-sorozat
A pulykatojásképű, vörös hajú árva véletlenül kerül Matthew és Marilla Cuthberthez. Vissza is penderítenék menten, ha a különlegesen fejlett szókinccsel rendelkező, jég hátán is megélő Anne, akit jócskán megcibált már az élet, és aki alaposan kiismerte a felnőttek világát, el nem bűvölné őket. Nem szirupos: az út a kölcsönös megértéshez, a szeretethez igencsak rögös, de ahogyan egy önsegítő könyv mondaná: Anne dolgozik a kapcsolatukon.

Amit Anne-től tanulhatsz:
A szeretet nemcsak úgy van, mint egy nagy, gomolygó vattacukor, hanem a szeretet cselekszik. Anne tesz azért, hogy annak, akit szeret, és akik szeretik, jobb életük legyen.

Milyen csaj legyen a lányodból? Ők megmutatják!

A kosz és ész nyerő kombinációja


Annie M. G. Schmidt: Szutyoksári
A mindig csupa kulimász, vörös hajú (ez a hajszín csibészségre predesztinál) csitri, ha éppen nem keni össze magát valamivel, akkor vagy ráesik egy doboz festék, vagy ő esik a halastóba – a lényeg, hogy ruha tisztán ne maradjon. Vicces, és imádják a környéken, mert barátságos, mosolygós és segítőkész. Annie M. G. Schmidt más lányhősei is mind karakteresek: Ottília megmenti tehetetlen apját, a Titi-könyvek Ágicája pedig – a széltől is óvott, rózsaszín, betegeskedő Ágica – tisztaságmániás, elfojtásos anyja mellől kikerülve, Titi mellett életrevaló, rátermett lánnyá válik.
 
Miért letehetetlen?
Fiep Westendorp szenzációs illusztrációi mellett azért is lesz nagy kedvenc, mert egyszerűen és szórakoztatóan mesél arról, hogy végeredményben nem az számít, milyen a ruhád, hogy kinek látszol, hanem hogy milyen vagy.

Milyen csaj legyen a lányodból? Ők megmutatják!

Mindig van remény

Marék Veronika: A csúnya kislány
Hát hiába minden anyának a saját gyereke a legszebb, ha valakit a játszótéren a kispajtások nem így látnak és csúfolják. A Csúnya Kislányt (így, nagybetűvel!) kiközösítik, mert nem szeret mosakodni, se fésülködni, se fogat mosni, és nem szép ruhába jár (nos felnőtteket is ismerünk ilyeneket, úgyhogy a problémafelvetés egy kicsit képmutató a gyerekekkel szemben).

A gyerekek jelmezbálba készülnek, ahová Csúnya Kislány is készül, és elhangzik a gyermekirodalom egyik legkegyetlenebb mondata: “Te akarsz tündér lenni? Hiszen még kislánynak is csúnya vagy!” A Csúnya Kislány bánatában világgá megy. Rövid kalandja során segít az erdőlakóknak, akik hálából olyan szettet kanyarítanak, hogy a gyerekek elámulnak. Ja, és kiderül, hogy a Csúnya Kislánynak neve is van: Évike. Mint a világ első asszonyának, az ősnőnek – hahaha, nesztek, csúfolódók.

Miért legyenek ott a könyvespolcon?
Mert a gyerekek elismerik, hogy hibáznak, és bocsánatot kérnek, és mert úgy tűnik, hogy a hibák, hiányosságok megjavíthatók. Azt mondjuk remélem, hogy Évikéből felnőttkorára nem lett kényszeres kézmosó és tisztaságmániás.

Milyen csaj legyen a lányodból? Ők megmutatják!

Élhetsz másként is


Julia Donaldson: Tüköry Léda
Adél egy teljesen átlagos kislány, aki sokat és sokszor van egyedül. Ilyenkor belemerül az általa kreált fantáziavilágba. Egy nap a fürdőszoba tükréből előbújik hasonmása, Tüköry Léda. Léda hajszálpontosan úgy néz ki, mint Adél, csak éppen sokkal nagyobb a szája, sokkal vagányabb, és olyan vicces és szórakoztató dolgokra veszi rá Adélt, melyeket egyedül soha nem merne megtenni. Nélküle Adél nem jutna el barátnője uszodai szülinapjára, nem nyerne egy csomó ajándékot a vidámparkban, és az osztály rémeit, Répászky Petit és Rakacki Robit sem sikerülne megleckéztetnie. És egy könyvet, amelyben a férfihőst Hercig Praclinak hívják, lehetetlen nem szeretni.

Miért tanulságos felnőttként is?
Istenem, hát ki ne szeretné néha azt tenni, amit az ő Lédája megenged magának? Léda a felszabadult énünk, kicsit önző, kicsit nyafka, de mindig segít a jól nevelt, félénk énünknek barátokat találni, és eligazodni az életben. Kár, hogy nem olvashattam gyerekként, mert Julia Donaldson szépen, nagyon sok humorral segít abban, hogyan lehetünk úrrá a szorongásainkon a képzeletünk segítségével. Az egyik legjobb könyv a benned rejlő lehetőségekről és a bátorságról, amit életnek neveznek.

Milyen csaj legyen a lányodból? Ők megmutatják!

Tündéri szemtelenség

Domonyi Rita: Tündérbodár
Tündérbodár a tavalyi év sztárja – és az a haj, az az arc! Barátjával, egy leginkább elszabott babzsákra hasonlító macskával nyári fesztivált, pontosabban fesztibált szervez. Ötletei meglehetősen eszementek, amilyeneket persze csak gyerekek tudnak kitalálni: grimasz- és műsíróverseny (na, ilyet azért gyakran lehet látni a játékboltban), napfelkelte- és naplementenézés, dombról való legurulás, kockás pléden fekvés, felhőbámulás vagy süteménynemevési verseny (ezt a felnőttek fogyókúrának hívják).
Tündérbodár bátran bölcselkedik, alapvető dolgokat kérdőjelez meg, szemtelenül, okosan figyeli a világot, miközben nem ítélkezik.

Miért szeretik majd az anyukák és apukák is?
Mert amellett, hogy jó olvasmány, remek ötleteket ad a nyári vakációra a programokból kifogyott, kétségbeesett szülőknek. És te? Te mikor álltál meg utoljára felhőmozizni? Milyen messzire tudod köpni a cseresznyemagot? Mikor nevettél utoljára úgy, hogy az oldalad is belesajdult? Egyik sem korhatáros.

Milyen csaj legyen a lányodból? Ők megmutatják!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top