Ne légy a saját gyereked rabszolgája!

Nyilván nem tudom, hogy kinek milyen napi feladatok teszik próbára az idejét és a naptára tárhelyét, ezért is igyekeztem olyan szituációkat kiválasztani, amelyek általánosságban lehetnek hasznosak, s több különböző helyzetben is felhasználhatóak.

Az egyik dolog, amihez konzekvensen ragaszkodom, hogy ha valamit már képes önállóan elvégezni, akkor azt csak azért, mert lusta, nem csinálom meg helyette. Ilyen pl. most, háromévesen, a cipő, nadrág, szoknya fel- és levétele, a szemét kidobása, szennyes összegyűjtése, játékok elpakolása stb. (nyilván az idő előrehaladtával bővül majd a lista – ha nem bővülne magától, akkor majd bővítem…). Persze mint minden gyerek, kortól és nemtől függetlenül, a Kicsi is bepróbálkozik időről időre, hogy “nincs kedvem, nem tudom megcsinálni, Anya, gyere, segíts!”.

Ilyenkor, ha rosszat akarnék neki, egyből ugranék hozzá pátyolgatva, hogy “jaj, hát persze, hogy Anya megcsinálja, hát persze hogy segít, te még kicsi vagy, nem tudod, de majd megtanulod stb.” – Aki ehhez szokott, tegye meg a kedvemért, hogy amikor ezt mondja a gyereknek, egy ilyen pillanatban ránéz, és megfigyeli a tekintetét. Alapvetően két dolgot láthatsz benne:

A.) Az egyik esetben elégedettségtől csillog majd a szeme, mert elérte a célját, ugráltathat, te meg, a hűséges házi robot, teszed, amit parancsolt. Ezt szeretnéd? A saját gyereked rabszolgája lenni? Ha igen, akkor bocs’, csináld tovább, ez is egy út.

B.) A másik tekintet gyámoltalanságot, bizonytalanságot tükröz majd, maga is elhiszi, hogy nem képes felhúzni a cipőt, és te vagy a mindenható, aki majd megmenti. Szereted ezt az érzést, ugye, hogy ennyire igényel és szüksége van rád? Pedig ha mélyen magadba nézel, és próbálod azt megtalálni, hogy NEKI mi a legjobb, akkor nem tűnne jobbnak, ha saját magát lenne képes megmenteni? Ha nem, mert neked ez a jobb, akkor szintén bocs’, csináld tovább, az is egy út.

(Persze azért előbb vagy utóbb nem kerülheted el a felismerést, hogy mindkét esetben kőkemény játszmázás megy a 2-4 éves gyerekeddel, de hát van, akinek ezt kell megtapasztalnia, mint szokták mondani. És nagyon zárójelben: most komolyan egy arrogáns kis görényt akarsz nevelni a gyerekedből, vagy egy tutyimutyit, aki nem képes kiállni magáért?)

Menjünk inkább tovább, nézzük, mit mondok a fenti kettő helyett a Kicsinek: először is megnézem, hogy mi a problémája, mi akadályozza abban, hogy elvégezzen egy olyan feladatot, amit ezelőtt százszor megcsinált. Ha pl. fordítva kell felvenni a cipőjét, akkor arról szólok neki. Ha még ezután is sipákol, akkor annyit szoktam mondani neki, hogy “próbáld meg felvenni, amíg meg sem próbáltad, addig nem tudod, hogy sikerül-e vagy nem. Ha akkor sem sikerül, akkor felvesszük együtt, de lássam, hogy megpróbálod”. Az esetek 99%-ában ezek után sikerül neki, 1%-ban lehet, hogy tényleg segíteni kell, akkor azért ott vagyok.

A másik példát a Tes(z)t és lélek blogon találod!