Család

Anya, hogyan került a kisbaba a pocakodba?

Állt már veled szemben egy 8 éves kislány azt kérdezve, mégis hogyan lesz a kisbaba? Velem igen. Az utóbbi idők legnagyobb fejtörését okozta ezzel a kérdéssel.

Az én kislányom még csak 8 éves, de igen tudományos fajta. Minden részletet apróra ismernie kell, nincs vége addig a kérdésözönnek, legyen szó bármilyen témáról, amíg úgy nem érzi, kielégítő választ kapott. Így volt ezzel akkor is, amikor rákérdezett, hogy a kistestvére, aki decemberben születik majd, hogyan fogant.

Mit tesz ilyenkor az egyszeri szülő? Mivel 8 éves gyerekről van szó, ezért nyilván nem akarnám még a technikai részletekbe beavatni. Azonban a méhecske és a virág metafora nem elég, ahogy a gólyában sem igazán hisz. Gondoltam időt kérek a kérdés elhangzása után, mint a meccseken, csak én nem pár percet, hanem pár napot akartam volna a válasz alapos átgondolására. Ám láttam, itt most nincs menekvés, magyarázat kell.

Elsőre azzal álltam elő, hogy minden lélek kiválasztja magának a szüleit, és a szülőknek olyankor lesz gyerekük, amikor ez megtörténik. Ezen eltűnődött egy kicsit, komolyan bólogatott, majd annyit mondott: “Kell lennie egy logikusabb magyarázatnak.” Itt kezdődtek a szexuális felvilágosítással kapcsolatos problémáim. Mennyit mondjak el neki? Mit tud befogadni egy ilyen kisgyerek? Mivel róla tudom, hogy minden érdekli, ami tudomány, így a biológiai oldalról közelítettem meg a kérdést. Pár perc leforgása alatt mindent megtudott a női és férfi ivarsejtekről, átbeszéltük a menstruáció problémakörét, kerestünk képet egy könyvben a terhes nőről és annak méhéről, egyszóval ami biológiailag történik ilyenkor, azt átvettük.

Ám ezután sajnos még feltette azt a kérdést is, hogy “de hogyan kerül oda be?”, amire aztán már végképp nem volt mismásolás, elő kellett rukkolni a férfi-női együttlét esszenciájával. Hirtelen szívem szerint a Dennis, a komiszból idéztem volna: “Hogy születik a kisbaba?” “Még ezt sem tudod? A doktor bácsi teszi az anyuka hasába, vagy a miniszter.” De szerintem nem vette volna be ezt a magyarázatot. Így kínomban már csak annyit sikerült kinyögnöm, hogy amikor ölelkezik a nő és a férfi, akkor kerül be a baba az anyuka hasába.

Úgy tűnt, ez elég, nincs több kérdése, megmenekültem. Pár perc csend után azonban megszólalt: “Én megöleltem egyszer a Márkot, akkor én is terhes vagyok?” Mit lehet erre mondani? Annyit, hogy nem, mert ez csak a felnőttekre igaz, és reménykedni benne, hogy pár év haladékot még kaptunk a felvilágosítással.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top