Család

46 anya borotváltatta kopaszra a fejét

A gyermekeikért és mások gyermekeiért tették.

Közösen borotváltatta kopaszra a fejét egy jótékonysági eseményen 46 anya, akik rákbeteg gyermeket nevelnek. A Szent Baldrick Alapítvány akcióját ötödik éve rendezik meg Bostonban, ebben az évben több mint 200 000 amerikai dollár gyűlt össze az adományokból, mely összeget a gyermekrák kutatására fordítják.

“Azt hittem, érzelmi roncs leszek, ha leborotválják a hajam, ehelyett azonban boldognak éreztem magam és megerősített az élmény. Olyan, mintha elvettem volna az irányítást a ráktól. Csodálatos esemény volt, sokat segített, hogy olyan anyákkal találkozhattam, akik ugyanazt élik át, mint én, és megértenek – fejtegette egy helyi lapban az egyik résztvevő, Leslie Jermainne. – Büszke vagyok rá, hogy pénzt gyűjtöttünk, hogy segítsünk a biztonságosabb, kevésbé megterhelő eljárások kutatásában, és reméljük, egy nap majd megtalálják a rák gyógymódját.”

Forrás: Huffington Post

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top