Család

42 évvel az eljegyzésük után házasodtak össze

Nem akarták siettetni a frigyet. Végül is, ami késik, az eljön.

David Barker és Daphne Thorp 1972-ben, egy szórakozóhelyen ismerkedtek meg. Végigtáncolták az éjszakát, egymásba szerettek, és azóta is együtt vannak. Annak idején négy hét ismeretség után jegyezték el egymást, az esküvővel azonban várták a megfelelő pillanatot. Több mint négy évtizeden át.

Az asszony tavaly szívinfarktust kapott, ez rádöbbentette őket, hogy bizony már nem lesznek fiatalabbak. Ezért úgy döntöttek, végre hivatalosan is összekötik az életüket. Igaz, az eredeti eljegyzési gyűrűik már nem mennek fel az ujjukra.

A 71 éves David és a 81 éves Daphne a minap mondta ki egymásnak a boldogító igent. “Fantasztikus, nagyszerű asszony, nem tudom, mi lett volna velem nélküle. Mindig is szerettem, és mindig is szeretni fogom” – mondta a férj a Mirror riportjában.

További sok boldogságot nekik!

0
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top