Apukák bűntudata a válás után – vajon meddig tart?

Az empátiás bűntudat fenntartója a régi helyzet (látszólagos) kontrasztja: a volt feleség belehal a veszteségbe, szenvedéseiről nem győz elégszer és elég fórumon hírt adni, ezzel pedig olykor irracionális méretekre tudja duzzasztani a férjben a lelkiismeret-furdalást. Teszi mindezt sokszor a dráma és a színház legváltozatosabb kellékeivel: nem egy olvasóm számolt be az előző asszony öngyilkossági kísérleteiről, fenyegetőzéséről, igazi pszichoterroros hadviseléséről, financiális kizsigereléséről, zaklatásáról, állandó facebookos ellenőrzéséről, egyéb nyomozásáról, ami miatt a válás után még évekkel sem képes leválni egymásról a két fél.

A férfin persze csak akkor fognak mindezek érdemben, ha vannak olyan gombok rajta, amiket lehet nyomogatni – az ex pedig általában pontosan tudja, melyek ezek. Többek között a férfiasságára, a pénzügyi helyzetére, a gyermekekkel kapcsolatos igyekezetére vagy az apaságára vonatkozó megjegyzések, támadások megfelelő pillanatban óriási sebeket tudnak ejteni az illetékes családapákon.

De a sebzéshez nem feltétlenül csak az exasszony akciói kellenek, hiszen könnyen lehet, az elválás békés volt: belerondíthat a történetbe bárki, aki szerint nem szabályszerűen alakultak a válófelek dolgai, aki úgy érzi, kibicként neki semmi sem drága. Az anyós, a szomszéd, az unokatesó vagy akár a férfi saját anyja – bárki beilleszthető a bűntudatkeltők táborába, aki nem könnyíti meg a szövevényes helyzetet. És a bűntudat nő, és tulajdonképpen senki nem lesz boldogabb tőle a rendszerben, a volt házastársak se, az új partnerek se, a gyerekek pedig kerülgetik a golyózáport, jobbára 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel.

Lehetnél olyan apa, aki…

Ahogy a napokban filozofáltam erről, eljutottam végre a születésnapomra kapott könyvig (Ex – Exek – Miért vannak még itt, ha már nincsenek?), ahol Bácskai Júlia pszichológus a másodszor házasodó férfiak szétszakadásának szentel egy kisebb esszét, majd jó érzéssel az apaság-vonalon halad végig. Mert ugye a válás legnagyobb vesztesei mégis a gyerekek… És milyen apa az olyan, aki képes elhagyni gyermekeit, annak anyját, aki képes a saját boldogságát keresve továbblépni? Hát milyen legyen? Így ír a könyvben (részletek):

“Lehetnél olyan apa, mint a mostohaapád: kedves, udvarias, nagyvonalú, törődő. Lehetnél olyan apa, mint a tiéd volt: agresszív, kötekedő, iszogató, sikertelen. (…) Lehetnél olyan apa, mint a nagyapád: bölcs, kedélyes, aki beavatott a fia helyett téged is a férfiélet titkaiba, megtanított fát vágni, szalonnát sütni, autót vezetni, borotválkozni és csárdást táncolni. (…) Lehetnél olyan apa, mint a sógorod, aki egész héten hajt a gyerekek eltartása érdekében, alig van otthon, akkor is fáradt, türelmetlen, nem látta a kisfia első lépéseit, nem hallotta a kislánya első szavait, de csodás ajándékokkal kárpótolja a családját a hiányért. Lehetnél olyan apa, mint a húgod férje, aki éjszakánként dolgozik, reggel meg alszik, amikor a gyerekei elmennek, de ő várja haza őket az iskolából, ő főz rájuk, ismeri az összes barátjukat és tanárukat, játszik velük a földön, kikérdezi a leckét, és akkor indul munkába, amikor ők a fürdőkádba. (…)

Lehetnél bármilyen apa a fentiek közül. De nem vagy! Te vagy az a sajátos, egyedi, megismételhetetlen APA, aki csakis a te gyerekeid apja, aki nekik van feltalálva, akit senki nem ismerhetett, amíg ők meg nem születtek, még te sem, mert nem te alakítod őket, hanem ők tesznek Apává! Lehetnél olyan apa, lehetnél szigorúbb apa, lehetnél viccesebb, máskor lehetnél engedékenyebb és türelmesebb, okosabb vagy inkább bölcsebb, de nem vagy. Olyan apa vagy, amilyennek lenned kell, mert erre vagy képes, és így leszel a legjobb.Ők tesznek apává, olyanná, amilyen hozzájuk méltó, mert te csak a saját képedre tudtad őket teremteni, mert te vagy a legjobb apa, aki jár ezekhez a gyerekekhez.”

A teljes cikket a Második feleség blogon találod!