Család

Ilyen az első gyerekzsúr

Egyik délután a fiam azzal fogadott a bölcsiben, hogy meghívta hozzánk néhány barátját bulizni. Bloggerünk beszámolója következik.

Első hallásra nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a hírnek, azt gondoltam, hogy ez is csak olyan könnyen kezelhető fellángolás, mint a pónivásárlós történet, de aztán amikor szállingóztak ki a kislányok is a csoportszobából, és nagy komolyan tervezgették a részleteket, hogy konkrétan aznap legyen-e a buli, vagy esetleg egy későbbi időpontban, akkor már éreztem, hogy ez most nem tréfadolog, és hivatalosan is fel kell lépnem az ügy előremozdításának érdekében.

Ilyen az első gyerekzsúr

Szerencsére nem kellett azonnal megtartanunk a zsúrt, mert Kristóf tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy ő most sajnálatos módon bokros teendői miatt nem tarthat a vidám társasággal, ugyanis sürgősen fagyizóba és játszótérre kell mennie az apukájával, de kilátásba helyezett egy későbbi időpontot, amit esetleg be tud passzírozni feszes időbeosztásába, amit a gyerekek lelkesen fogadtak, és folytatták a tervezgetést.

Ilyen az első gyerekzsúr

Én pedig a szervezést… Ha már a fiam vette a bátorságot, hogy meghívja a csoporttársakat, igazán semmiség nekem is ugyanezt tennem a szüleikkel… Bár, bevallom őszintén, voltak kétségeim. Először is amiatt, hogy mégis kiket hívjunk meg. Mindkét csoportot, hiszen sokat vannak együtt? De hisz az rengeteg gyerek! Vagy csak a Friciét? Ott meg olyan sok a kis kétéves, alig ismerem őket.

Ráadásul most szembesültem először azzal, hogy olyan emberek fognak a házunkba jönni, akiket nem kimondottan én hívok meg, nem az én barátaim, de hát jobb is ezt ilyen korán elkezdeni, így még talán marad 10-15 évem felkészülni a kívánatos, vagy éppen a … khmmm… nézőponttól függően (ha értitek mire gondolok) nemkívánatos kislányok és kispasik érkezésére, akiket a gyerekeim fognak hazahordani nyilvánvalóan nagy ívben tojva anyjuk vagy apjuk személyes szimpátiájára…

Így tehát amennyiben a fiam meghívja a kis barátját, akinek az apukája folyton és meredten a bal könyökömet bámulja (a bal könyök itt egy… izé…metafora 🙂 , egyébként pedig bármilyen hasonlóság, netán egyezés valós személyekkel csupán a véletlen műve), akkor nekem kutya kötelességem jó képet vágni a balkönyök-fetisiszta apuka jelenlétéhez is, bölcsődés gyerekek mégsem érkezhetnek ugyanis szülői felügyelet nélkül.

A történet folytatását itt olvashatod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top