„Nincs olyan nap, hogy ne játszanám le magamban, mi lett volna, ha...” - égési sérült gyerekek és szüleik

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Nem mondom, hogy fel voltam készülve, mert nem igaz. Tudtam, hogy kisgyerekek lesznek, sebesült gyerekek, de erre akkor sem lehet felkészülni. Nem láttam a hegeket, a legtöbben már legalább hetekre vagy hónapokra, évekre vannak a traumától. Láttam viszont kacagó, szaladgáló gyerekeket, aggódó szülőket és végtelenül lelkiismeretes, profi szakembereket. Olyanokat, akik a humorukat a legszörnyűbb helyzetben sem veszítik el. Riport az égési osztályról.

Léteznek dolgok, amik relativizálni tudják a problémáinkat. Persze a legtöbbször csak utólag jövünk rá, mekkora szerencsénk is van. Ezek a mondatok cikáztak a fejemben, amikor néhány órát töltöttem a Bethesda Kórház Gyermek Égés Centrumában. Hogy hiába közhely, tényleg semmi nem számít, csak egészség legyen.

Nem keltik a bűntudatot

Egy teljesen átlagos hétköznap reggel van. Ahogy haladok az első emeletre, már összeszorul a gyomrom: gyerekkórházba senki nem megy szívesen, hát még akkor, ha saját gyereke is van. Az osztály szépen felújított, mesefigurák díszítik az amúgy szorongással telt folyosót. A padokon anyukák, apukák és gyerekek várakoznak, ők már mind túljutottak a nehezén – gondolom elsőre –, hiszen kötözésre vagy kontrollra jöttek vissza.

„Egy pillanat volt csak. Zalán elkapta a vasalót. Ennek már egy éve, de most is műtéti időpontra várunk” – mondja Szilvia. A kisfiú mosolygós, sőt kifejezetten barátkozós. Két hetet feküdtek itt, a nő legtöbbször egy kis széken kuporgott a kisfia mellett, aki akkor még szopott. „A combjából vettek bőrt, most ezt a kompressziós kesztyűt hordja” – mutatja Szilvia Zalán kezét. Műtét azért kell most, mert a középső ujját nem tudja kinyújtani. „Egy éve minden nagyon nehéz volt. Vidékről járunk fel, vonattal, nehéz volt az ismeretlenbe jönni, ma már Zalán is tudja, hogy megyünk a hosszú vonattal. Picit megijed mindig a bejáratnál.”

Bene doktornő Zalánt vizsgálja
Bene doktornő Zalánt vizsgálja


„Itt az a fantasztikus, hogy az emberben nem keltik tovább a bűntudatot, az amúgy is életünk végéig megmarad” – veszi át a szót Gyöngyi. Fia, Tamás ötéves, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből jöttek. „Olyan házban éltünk, ahol nem volt meleg víz, magunknak kellett a fürdéshez forralni. Abba esett bele háromévesen Tamás. Szerencse az egészben, hogy még pelenkát hordott, így a nemi szervének nem lett semmi baja, de körbe a combján és a hasánál is másodfokú égése lett.”

Gyöngyi vidám nőnek tűnik, a kisfiú az apukája ölébe simulva várja a kontrollt. Most már csak évente egyszer buszoznak a fővárosba, de a baleset után több mint egy hónapot töltöttek a Bethesdában.
„Sem azt a napot, sem az itt töltött időt nem fogom tudni soha elfelejteni. Nem csak a sajátodéért, a másikért is aggódsz. Együtt élünk itt olyanokkal, akik hasonló dolgokon mentek át, akiknek a gyereke maradandó károsodást szenvedett. Aggódom, hogyan befolyásolja majd Tamás párkapcsolatát később, hogy égésnyomok láthatók rajta, mennyire lesz felszabadult. Ráadásul a rendőrség is vizsgálatot indított, jöttek, kihallgattak, mert felmerült az én felelősségem is. Nincs nap, hogy ne játszanám le magamban, mi lett volna, ha...”

Minden mosolyért hálás

A kórházban most is ki-kimerészkedik egy kisfiú, pizsamában sétál, mindenkivel beszélget. Fotós kollégámmal különösen barátságos, a fényképezőgép nagyon érdekes neki. Ferike három hete került kórházba, még egyszer sem látogatta meg senki.

Az én szívem és velem együtt mindenkié elfacsarodik a kétéves Elena láttán is, aki egy rácsos ágyban fekszik, hatalmas, gyönyörű szemekkel néz, nagyon csendes. Tíz napja fekszik itt, a mellkasán égett meg, és kicsit a karján is. Bejön egy nővér, megitatja, tisztába teszi, a kislánynak láthatóan fájdalmai vannak, de ki tudja, honnan veszi az erejét: csendben van. Minden szóért, mosolyért hálás. Az ő szüleit sem látták még, senki nem is telefonált, hogy érdeklődjön utána.

„Nem hagyom itt Laurát, Isten bizony nem. Már Ferikét és Elenát is legszívesebben hazavinném” – mondja az a nő, akinek másfél éves kislánya tegnap öntötte a homlokára a frissen lefőzött kávét. A nőnek négy másik gyereke van otthon, másnap kórházba kell mennie, így ottjártunkkor épp azt intézi, hogyan induljon vissza Jászberénybe. Férje is, anyósa is dolgozik, nem tud kit hívni. „Azt sem tudom, hányfelé szakadjak. Otthon a nagyok, én itt, Laurával. Soha, egyetlen percre sem hagynám magára a kicsit. Saját felelősségre ma én innen elmegyek” – mondja. Egész éjjel babusgatta a saját kicsije mellett Elenát is.

A nő éjjel nem csak a sajátját, Elenát is babusgatta
A nő éjjel nem csak a sajátját, Elenát is babusgatta

 

Az égés fokozatai
I. fokú: Csak a legfelső bőrréteg károsodik, megduzzad, vörös és fájdalmas lesz.
II. fokú: A bőr mélyebb rétegei is károsodnak, az érintett területen hólyagok képződnek, melyekben eleinte átlátszó, később sárgás, gennyessé váló folyadék jelenik meg.
III. fokú: Több a hólyag, mélyebben helyezkednek el, közöttük az égett bőr szürke színű.
IV. fokú: A bőr és az alatta lévő szövetek elszenesednek.
Súlyos egy égés akkor, ha a testfelület 35-40 százaléka égett, vagy ha légúti károsodást is okozott. A felületes égések általában jól gyógyulnak, és nincs is szükség orvosi beavatkozásra. Minden égésnél a legfontosabb a folyó hideg víz, az érintett testrészt nagyjából 8-10 percig kell alá tartani, majd súlyosabb esetben azonnal orvoshoz kell fordulni.

Az osztályvezető főorvos, Bene Ruzsena tizenkét éve dolgozik a kórházban. Bárkivel beszéltem, mindenki dicséri. Ferike belopódzik utánunk a főorvosnő szobájába, Ruzsena egy csokit ad a kisfiúnak. „Nehéz ez. Kell egy korlát köztem és a betegek közé: minden esetbe és történetbe nem halhatok bele. Nem azt jelenti, hogy nem érint meg, amit látok, sőt... Ám ahhoz, hogy dolgozni tudjak, nemcsak a gyereket, hanem a sérülést is látnom kell. De igen, a múltkor az egész műtő zokogott, amikor egy hároméves gyerek végtagját kellett amputálnunk” – mondja a főorvosnő.

A doktornő szerint az ilyen sérüléseknél három év alatti gyerek esetében felmerül a gondatlanság lehetősége, égési sérüléstől függően a kórháznak a rendőrséget is értesítenie kell. „A szülő szinte minden esetben hibáztatja magát, a bűntudata viszont sokszor épp a gyógyulást hátráltatja: ezeknél a kicsiknél a gyógytorna, a rehabilitáció nagyon fontos, ami viszont fájdalmas is. A szülők viszont nem akarnak több fájdalmat okozni nekik, így sokszor nekik van szükségük pszichológusra.” A Bethesdában pont az ilyen elhúzódó, hosszú felépülést igénylő kis betegek szüleinek szeretnének létrehozni egy négyszobás anyaotthont.

„Mivel mi vagyunk az egyetlen országos centrum, mindenhonnan fogadunk sérülteket. Sokszor viszont a kontrollt már nem tudják megengedni maguknak a hátrányos helyzetben élők, nem tudnak az ország másik feléből kétnaponta ideutazni. Pedig a kicsiknek az orvosok mellett legalább akkora szükségük van az édesanyjukra is a gyógyuláshoz” – mondja Bene doktornő, aki mielőtt kimegyek a szobájából, még megkérdezi tőlem, ugye nincs kuktám (az a legveszélyesebb), ugye nem engedem a gyerekeket a konyhába főzés közben (eddig sem engedtem, ezután pláne). Majd félig viccesen abban maradunk, hogy az egész főzést hagyom innentől, és csak hideg ételeket adok a gyerekeimnek.

Ferike három hete van a kórházban, még egyszer sem látogatta meg senki.
Ferike három hete van a kórházban, még egyszer sem látogatta meg senki.


„Tudom, hogy nem ő a hibás”

Patrik húsz hónapos volt, amikor magára rántotta a karamellás tejet. „Láttam, hogy beakadt az ujja, szaladtam, de a bögre fele így is ráborult. A mellkasa égett meg, a combjából pótolták” – mondja Adrienn, aki gyermekével Tiszakécskéről buszozik, ma már csak a kontroll miatt. A kisfiú autista, a nőnek két másik gyereke is van. „Minden nap tornáztatni kell Patrikot, ami most már nem, de korábban nagyon fájt neki. Sosem fogom magamnak megbocsátani, ami történt.”

A másfél éves Tamarát éppen most műtik, édesanyja, Erika az ágya mellett, egy kis széken izgul. „Már ki kellett volna, hogy hozzák – mondja. – Tamara február elején nyúlt hozzá egy forró kályhához, mindkét tenyere súlyosan megégett.” Erika meséli, hogy azért járnak vissza műtétekre, mert a hegek nagyon zsugorodnak, emiatt a kislánya sem tudja kinyújtani az ujjait. „Feldolgozhatatlan, hogy ez nem egy betegség, amiből felépül, elmúlik, és túl vagyunk rajta. Ez az egész életére kihat. Az egész családunkat nagyon megviselte, Tamara nagypapája szívinfarktust kapott.” A kislány ráadásul a keresztanyjával volt, amikor történt vele a baleset. „Tíz perce mentünk el. Akkor is, azóta is mondogatom magamnak, hogy bármikor, bárkivel előfordulhat, nem a keresztanyja tehet róla. Néha persze jólesik haragudni rá, de közben tudom, hogy nem ő a hibás.”

    A leendő anyaotthon arca Kováts Adél színésznő. Bemegy az egyik kórterembe, ahol egy, a testén több mint harminc százalékban megégett kisfiú fekszik. Az ő házuk felrobbant, édesapja meghalt, édesanyját egy másik kórházban ápolják súlyos égési sérülésekkel. A színésznő is a könnyeivel küzd. „Kétszer voltunk ambulánsan a lányommal a Bethesdában, hosszabb ideig, ő szerencsésen kinőtte a betegségét. Erre a kórházra a családcentrikus, szeretetteli légkör jellemző, ezért természetes, hogy igent mondtam a felkérésre.” Kováts Adél szerint is fontos, hogy a szülők a gyerekeik mellett lehessenek, de az is, hogy legyen a huszonnégy órából egy szusszanásnyi idejük úgy, hogy nem kell közben sok időre magukra hagyniuk a kicsiket: „Egy ilyen balesetben, tragédiában a család minden tagja érintett. Minden kórházban, de itt különösen létkérdés egy anyaotthon.”

    Miközben elköszönök mindenkitől, azon gondolkodom, honnan van ennyi erejük az itt dolgozóknak. Honnan van ennyi ereje egy szülőnek? Heteken, hónapokon és éveken át szembesülni minden nap egyetlen mozdulat következményeivel. De mindenekfelett: honnan van ennyi ereje egy két-három vagy nyolcéves kisgyereknek?

    Ha segítenél: A Bethesda Kórház alapítvány adószáma: 180 425 39–1–42
    Az alapítvány számlaszáma: 10300002–20350699–70073285 (MKB Bank)
    Olvass tovább

    Hozzászólások