Iskolapadból a szülőszobára

A takaros családi ház Csepel kertvárosi részén áll, az előszobában gyermekrajz függ a falon. “Az egyik óvodásomtól kaptam – mondja Rita, a háziasszony. – Azt pedig egy másik kislány készítette” – mutat egy karácsonyi képeslapra a zongora tetején.

Rita a középiskola utolsó évében esett teherbe nálánál kilenc évvel idősebb kedvesétől, Dénestől. A gyermek nem volt betervezve, de a fiatal anyában fel sem merült, hogy elvetesse. “Az anyósom először ellenezte, de aztán a fiával együtt jöttek el hozzánk megkérni a kezem” – mondja.

Nem halasztott, nem hiányzott

Petra

Rita édesanyja nem szólt bele a fiatalok döntésébe. “A testvéremnek és nekem is mindig azt mondja, mi tudjuk, nekünk mi a jó.” Miután Rita megtudta, hogy gyermeket vár, e szerint alakította át az életvitelét: a gimnáziumban átjelentkezett esti tagozatra, munkát vállalt, Dénessel pedig először összeköltöztek, majd össze is házasodtak.

Júniusban érettségizett az osztálytársaival együtt, nem halasztott, és nem is hiányzott az iskolából. Kislánya, Petra a vártnál egy hónappal korábban, augusztusban érkezett. Rita a következő keresztféléves főiskolai képzésre már jelentkezett is, édesanyjához hasonlóan ő is óvónő lett.

A váratlanul jött lány, Petra után valamivel több mint négy évvel érkezett Patrik. Ő már tervezett volt, Petra “kérte” a szüleitől. “Nem akart a szobájában egyedül aludni, és mikor mondtam neki, hogy ott vannak a babái, Petra azt monda, ő egy »élő, igazival« szeretné megosztani a szobáját” – mondja Rita mosolyogva.        

Lánykérés – másképp

Hasonlóan kedvező helyzetben volt Márta, aki tizenhat évesen ismerkedett meg a nála öt évvel idősebb Misivel. Biatorbágyon, a helyi diszkóban találkoztak, a jól sikerült este után Misi hazakísérte Mártit. “Mondtam, hogy hazakísérhet, de be nem tud jönni. Azt mondta, nem baj, majd az erdőben alszik, hogy reggel újra találkozhassunk. Kinevettem, nem hittem neki. Másnap ott volt” – mondja Márta nevetve, miközben a kávét kortyoljuk a konyhában.

Egy év együtt járás után Márta állapotos lett. A fiatalokban fel sem merült, hogy gyermeküket elvetessék. “Nem volt kérdés, hogy megtartjuk. Csodálatos terhesség volt, nagyon vártuk Vivient.” Márta édesanyja először aggódott a fiatalokért, ám amikor látta, hogy eltökéltek és komolyan gondolják, már ő is velük örült. “Megmondtam anyukámnak, hogy nekem kell ez a gyerek. Azóta is azt mondja, hálát ad Viviért, és hogy végül így döntöttünk.”

A kislány féléves volt, mikor a szülei összeházasodtak. “Megkérték a kezem” – mondja Misi nevetve. A fiatal házasok a szülőknél, nagymamánál és albérletben is laktak, majd Márti édesanyja felajánlotta számukra saját lakását. Ezt a lakást adták el, és vették meg helyette a nyugodt kertvárosban egy ikerház egyik felét. Márta örül, hogy fiatalon szült, véleménye szerint ekkor több még a türelem a gyermekneveléshez. Első gyermekükkel, a most tizenhét éves Viviennel szinte barátnői a kapcsolata. Vivien után jött Zsaklin, Márk és Misike, így bővült a család hattagúra.

Csak a nagyszülőkkel megy

A kérdésre, hogy érzi-e néha, hogy a korai gyermekvállalás miatt kimaradt valamiből, Márta elgondolkozva válaszol: “Szerintem gyerek mellett sem kell feladnia magát az embernek. Ha egyedüllétre vágyunk, a nagyszülőkre mindig számíthatunk, és most már a nagyobb gyerekek is vigyáznak a kisebbekre, ha megkérjük őket.”

Vivien, bár pozitív példa van a szemei előtt, nem szeretne anyja nyomdokaiba lépni. “Szoktunk beszélgetni erről, de ő nem szülne ilyen fiatalon. Ha babázni akar, kiéli ezt a vágyát a testvérein. Nagyon megfontolt, érett személyiség, tudja, hogy nincs még itt az ideje” – mondja édesanyja.

Azok, akik ilyen fiatalon válnak szülővé, a megszokottnál sokkal inkább szorulnak saját szüleik segítségére. Azonban ha a környezetük melléjük áll, és támogatja őket, nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is, akkor a gyermekvállalás nem teher, hanem áldás, mely csupán a vártnál korábban érkezett.